FIFA-gála: Rossi és Szoboszlai is Haalandra voksolt
ĀÉrdekesség, hogy az argentin válogatott csapatkapitányaként Messi is Haalandot tette az első helyre
ĀÉrdekesség, hogy az argentin válogatott csapatkapitányaként Messi is Haalandot tette az első helyre
ĀAz év legszebb gólját szerző Guilherme Madruga, a brazil Botafogo játékosa vehette át a FIFA Puskás-díjat
ĀA 36 éves játékmester a szavazáson ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Erling Haaland, a Manchester City norvég válogatott csatára, így a csapatkapitányok voksai döntöttek, ebben az összevetésben pedig Messi volt a jobb
ĀNagyon úgy tűnik, hogy az Aranylabda-szavazásért felelős Pascal Ferré különféle luxusutakat kapott, hogy Messi nyerje a díjat
ĀAz argentin válogatott kapitánya és felesége megmutatták, mivel töltötték az ünnepeket
ĀA bevétel egy része az egyik barcelonai gyermekkórházhoz kerül majd
ĀA nyolcszoros aranylabdás futballista kulcsszerepet játszott az argentin válogatott tavaly decemberi vb-sikerében
ĀVálságban a focista házassága
ĀAz eddig legértékesebb sportrelikvia az 1998-as NBA-döntőben az amerikai Michael Jordan által viselt mez
ĀA France Football nyilvánosságra hozta az idei Aranylabda-szavazás részletes végeredményét
ĀAz uruguayi támadó egy évre ír alá az amerikai csapathoz, ahol jelenleg Lionel Messi is játszik
ĀAz Inter Miami 36 esztendős szupersztárja - aki már eddig is rekorder volt a díj történetében - a hétfőn, Párizsban rendezett díjátadón elmondta, ez az argentin nemzeti csapat sikere is egyben
ĀThomas Bach argentínai látogatásán adott hangot e kívánságának
ĀThomas Bach szeretné, ha minél több labdarúgó világklasszis játszana a jövő évi olimpián
ĀLionel Messi felesége, Antonela Roccuzzo túl melegen ölelgette David Beckhamet
ĀAz argentin támadó így pályafutása során már 31 alkalommal volt eredményes a dél-amerikai vb-selejtezők történetében
ĀAz argentin sztár jelenleg az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Inter Miamiban játszik
ĀEgy korábbi interjúban Lionel Messi elárulta, leánygyermeket is szeretnének
ĀA család nemrégiben új helyre költözött
ĀBrazília kétszer is betalált Peru ellen az első félidőben, viszont a játékvezető mindkét gólt érvénytelenítette les miatt
ĀA France Football című szaklap nyilvánosságra hozta annak a harminc futballistának a nevét, akik közül valaki elnyeri az Aranylabdát
ĀA kategóriák győzteseit a nyár utolsó napján jelentik be, a Bajnokok Ligája csoportkörének monacói sorsolásán
ĀA világbajnok argentin sztár amerikai csapata a sikerrel csoportgyőztes lett, és bejutott a legjobb harminckét gárda közé az észak- és közép-amerikai ligakupában
ĀMessi ezen a meccsen mutatkozott be az Inter Miamiban
ĀEmlékezetes teljesítménnyel mutatkozott be új csapatában Lionel Messi
ĀA világ legjobb 10-es számmal játszó labdarúgójaként mutatták be az argentin világbajnokot