Meloni: Róma kész lendületet adni kapcsolatainak Pekinggel
ĀAz olasz miniszterelnök szombaton érkezett Pekingbe
ĀAz olasz miniszterelnök szombaton érkezett Pekingbe
ĀAz egyeztetés néhány órával azután jött létre, hogy Észak-Korea bejelentette egy új kémműhold felbocsátásának tervét
ĀTajvan továbbá azt is szorgalmazza, hogy Kína normalizálja kapcsolatait a szigettel politikai előfeltételektől mentes párbeszéden keresztül
ĀA kínai miniszterenök leszögezte: az üzleti közösség észszerű aggályainak kezelésére aktív lépéseket fognak tenni
ĀMisusztyin szerint a nyugati valutákat szinte teljesen kivonták az orosz–kínai kereskedelemből
ĀA két ország hatalmas együttműködési potenciállal rendelkezik
ĀAz áruk és szolgáltatások importja a következő öt évben eléri a 17 billió dollárt
ĀA miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy most lesz a 75. évfordulója a két ország közti kapcsolatok felvételének
ĀAz új kormány tagjai mind Hszi Csin-ping államfő közeli bizalmi emberei
ĀLi Csiang korábban Sanghaj párttitkára volt