Nagy sikert értek el a magyar horgászok
ĀEgy arany- és egy bronzéremmel tért haza a magyar válogatott Lettországból, a Csónakos Pergető Horgász-világbajnokságról
ĀEgy arany- és egy bronzéremmel tért haza a magyar válogatott Lettországból, a Csónakos Pergető Horgász-világbajnokságról
ĀTovábbra is nagy a nyomás a Fehéroroszországgal közös határszakaszon
ĀTallinn és Riga már korábban elmélyítette együttműködését a védelmi beszerzések terén
ĀA lett vezető szerint három ilyen tényező van
ĀA NATO-főtitkár méltatta Lettország hozzájárulását Ukrajna védelméhez
ĀAz EB elnöke Lettországot említette követendő példaként
ĀHa ilyet találnak az autókon, a rendfenntartók követelni fogják azok eltávolítását
ĀA védelmi miniszter kiemelte, Berlin megtartja ígéretét és hozzájárul Észtország, Lettország és Litvánia védelméhez a földön, levegőben és tengeren is
ĀRiga a nemzetközi szabályokkal összhangban cselekedett, és az incidensről értesítette Oroszországot
ĀOlyan emberekről van szó, akik nem nyújtottak be kérelmet határozatlan idejű tartózkodási engedély iránt
ĀAz utóbbi hat napban a lett hatóságok 894 embert fordítottak vissza a határról
ĀZaharova: „Ez egyszerűen rasszizmus”
ĀA két balti állam védelmi miniszterei egy erre vonatkozó keretmegállapodást írtak alá a nap folyamán
ĀAz utóbbi három napban 472 ember próbálta megsérteni a lett határt, amely egyben az Európai Unió külső határa is
ĀA német és az amerikai export is megugrott az Oroszországgal szomszédos államokba
Ā„Csütörtökön mind a magam, mind a kormány nevében benyújtom lemondásomat a köztársasági elnöknek”
ĀHatalmas katonai konvojt indított meg a NATO-tagállam
ĀÁllandó tartózkodási engedélyt csak azzal a feltétellel adnak ki, ha idén szeptemberig sikerül az állami nyelvvizsgát A2-es vagy magasabb szinten letenni
ĀZaharova hangsúlyozta, nyilvánvaló, hogy a lett hatóságok nem fogják békén hagyni az újságírót
ĀAzt egyelőre nem döntötték el, ki veszi át Rinkevicstől a külügyi tárcát
ĀLitvánia kész lezárni is az érintett határszakaszokat, amennyiben a biztonsági helyzet ezt követelné meg
ĀA főügyészség szerint a Rigában szerkesztett újság hamis információkat terjeszt
ĀSok a bizonytalan ország
ĀAz autók átadásáról minden esetben a kormány dönt
ĀA Justin Trudeau vezette kanadai kormány már több szankciót is bevezetett Ororszország ellen
ĀHárom hónappal hosszabbították meg
ĀIllegálisan felállított emlékműnek nevezték
ĀA NATO-nak és az EU-nak el kell gondolkodnia azon, hogy minden szükséges fegyverrel támogassa Ukrajnát
ĀVilnius szerint ezt az „új geopolitikai valóság” indokolja