A moszkvai terrortámadás újabb gyanúsítottai előzetes letartóztatását rendelték el
ĀA terrorizmus elleni küzdelem folyamatos, hosszú távú munka, és teljes körű nemzetközi együttműködést igényel
Rendőrségi razzia és letartóztatások a Spanyol Labdarúgó-szövetségben
ĀA rendőrség tizenegy helyet kutatott át országszerte, köztük Granadában is, ahol a korábbi szövetségi elnök, Luis Rubiales lakik
Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltató cég két vezetőjét
ĀA közlemény szerint a rendőrség a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indított nyomozást a cég két vezetője ellen
Letartóztatták az encsi iskolai ünnepség alatt erőszakoskodó fiatalkorút
ĀA fiatalkorú a hatodik óra után egy iskolatársát, egy kiskorú lányt beszélgetés ürügyén becsalta egy tanterembe, míg az aulában a március 15-i ünnepség zajlott
Halálra verte az élettársát
ĀVádat emeltek egy szegedi a férfivel szemben, aki 2022-ben ittasan olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy az asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn
Videón, ahogy a Buckingham-palota kapujának hajt egy autó
ĀA gépkocsi vezetőjét fegyveres rendőrök vették őrizetbe
Törökországban többeket őrizetbe vettek terrorizmus gyanújával
ĀA hatóságok 33 embert fogtak el, akik az Iszlám Állammal tartottak fenn kapcsolatot
Két pedofil csuklóján csattant a bilincs
ĀSaját gyermekéről készített pornográf felvételeket az egyik, a darkweben osztotta meg a képeket a másik
Megölte és elásta ismerősét két zalai férfi
ĀA rendőrségre hétfőn kora este érkezett bejelentés arról, hogy egy férfi egy elásott holttestet talált Zalaegerszegen
Nőnek öltözve lopott idősektől egy férfi, vádat emeltek ellene
ĀA nőnek álcázott férfi az utcán szólított le, többnyire időskorú embereket, majd ismerősi viszonyt színlelve bejutottak a sértettek lakásába
Telefonos alkalmazással milliókat szerző bűnbanda ellen folyik eljárás Zalában
ĀAz üggyel kapcsolatban eddig összesen kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, akik közül ketten azóta már letartóztatásban vannak
Debrecenben bujkált a svájci bűnöző
ĀA férfinak meglepődni sem volt ideje, olyan gyorsan kattant kezén a bilincs
Letartóztattak egy férfit, aki nőket zsákmányolt ki szexuálisan
ĀElfogásakor éppen Svájcból érkezett vissza
Autókat loptak, majd felgyújtották őket
ĀA rendőrség komoly erőket mozgatott meg az elkövetők felderítésére
Letartóztatták a párja megölésével gyanúsított holland nőt
ĀA rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a holland pár féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb-lakásban
Drogos autósüldözés Győrben! + VIDEÓ
ĀNem könnyítette meg az őt üldöző rendőrök dolgát a drogos sofőr
Letartóztatta a bíróság az Iharosberényben rendőrökre támadó férfit
ĀA gyanúsított az ingatlanban könnyfakasztó spray-vel ráfújt az eljárási cselekményt biztosító nagyatádi rendőrökre, majd bozótvágó késsel feléjük indult
Oroszország javára folytatott kémkedés miatt Lengyelországban elítéltek két külföldi állampolgárt
ĀAz ügyészség szerint információkat gyűjtöttek lengyel és szövetséges katonai alakulatokról, telepítésükről
A világ legrosszabb plasztikai sebésze „Frankenstein”-műtéteket végzett
ĀHellen da Silva állítólag a Facebookon és az Instagramon csábította a potenciális áldozatokat
Letartóztatták az újpesti halálos balesetet okozásával gyanúsított férfit
ĀA rendőrök a férfi elfogása után kábítószer-gyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott
Mintegy egy tucat + VIDEÓ
ĀA férfi 11 alkalommal lopott pénztárcákat és táskákat Debrecenben
