Az utolsó gyomros
ĀFRICSKA. Sokáig ekézte egymást Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció, illetve Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, válogatott sértésekkel illetve egymás politikai szereplését
ĀFRICSKA. Sokáig ekézte egymást Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció, illetve Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, válogatott sértésekkel illetve egymás politikai szereplését
ĀNAPI KOMMENTÁR. Senki nem gondolja komolyan, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása a családi kupaktanács döntésének eredményeként születhetett meg
ĀSokakat megdöbbenthetett Gyurcsány Ferenc váratlannak tűnő visszavonulása, amelyet korántsem meglepő módon nem maga, hanem felesége, Dobrev Klára jelentett be
ĀA Demokratikus Koalíció továbbra is ukrán- és Brüsszelbarát marad
ĀDiplomáciai körökben egyre többen tartják „toxikusnak” az Európai Bizottság elnökét, és sürgetik távozását
ĀElfogadta a parlament a miniszterelnök lemondását
ĀRavasi bíboros: Ha komoly nehézségekbe ütközik a szolgálat teljesítése során, akkor meghozza a döntését
ĀA tisztséget ideiglenesen Ilie Bolojan házelnök tölti be
ĀMilos Vucevic a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez
ĀA közlekedési minisztérium egyúttal közölte, hogy az ország repülőterein korszerűsíteni fogják a gépek biztonságos leszállását szolgáló irányítórendszereket
ĀLemondott Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház eddigi első számú vallási vezetője
ĀJustin Trudeau a parlament inkompetenciájával indokolta döntését
ĀHivatali évei egyik legkomolyabb fenyegetésével kell szembenéznie
ĀAz elnökség és új jogi képviselője alaposan felülvizsgálta a helyzetet
ĀPortugál utódja, Rui Marques korábban a Forma–2-es és Forma–3-as futamok versenyigazgatója volt
ĀAz időközi választást előreláthatólag február közepén tartják meg
ĀAz állam minden szintjén folynak az ellenőrzések, és indultak büntetőeljárások is
ĀA vívóként négyszeres olimpiai bajnok vezető indoklásként annyit mondott, hogy az ország geopolitikai kihívások előtt áll
ĀA Moszkvával való tárgyalásokról is a Nyugat dönt
ĀA gyenge szerepléssel indokolták a döntést
ĀJens Stoltenberg hivatali ideje lejár
ĀAz EP a szeptember 16-i ülésén megállapította a képviselői hely megüresedését