Lantos: Megtartjuk az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára
ĀA kormány a jövőben is támogatja a magyar családokat a napelemek telepítésében és működtetésében
ĀA kormány a jövőben is támogatja a magyar családokat a napelemek telepítésében és működtetésében
ĀA felek egyetértettek abban, hogy a napelemeket üzemeltető családok védelmét a meglévő beruházások esetében az éves elszámolás fenntartása szolgálná a legjobban
ĀA tárca méltányos elszámolási rendszer kialakítására törekszik, amely megfelelően támogatja a magyar családokat
ĀA miniszter ugyanakkor elmondta, a Törökországgal kötött gázszerződés biztonságot ad a jövőt illetően Magyarországnak
ĀA miniszter kiemelte, a kormány dolgozik rajta, hogy a többi energiaforrás – napenergia, geotermikus energia – aránya is növekedjen
ĀLantos Csaba kifejtette, hogy a magyar kormány elkötelezett az unió 2050-ig szóló közös klímasemlegességi célkitűzésének megvalósítása mellett
ĀA miniszter szerint a kormány arra törekedett, hogy a gazdasági szereplők és az önkormányzatok minél versenyképesebb áron tudjanak hozzájutni az energiához
ĀA kormány fenntartja a rezsicsökkenést az idén és 2024-ben is
ĀA kormányfő csütörtök este Gurbanguly Berdimuhamedowval, a Türkmén Nemzeti Tanács elnökével közös munkavacsorán vesz részt
ĀMagyarország összeségében a felhasznált energia 76 százalékát importálja
ĀKitért arra, hogy a megújuló energiahordozók kapacitásának növekedése Magyarországon meghaladta az uniós átlagot
ĀA miniszter célként tűzte ki az energiafüggetlenség megteremtését
ĀLantos Csaba energiaügyi miniszter szerint egész Európának és Magyarországnak szerencséje volt az enyhe téllel
ĀLantos Csaba energiaügyi miniszter február 15-i hatállyal mondott le a kuratóriumi tagságáról
ĀAz energiaügyi miniszter szerint az ellátásbiztonságot és a diverzifikáció lehetőségét a kormány az előző tizenkét évben megteremtette
ĀAz áramtermelésben a miniszer szerint különösen nagy jövőjük lehet a napelemes kapacitásoknak
ĀAz ünnepek legfontosabb kérdése mindig az, hogy a múltnak melyek a meghatározó eseményei, alapvető értékei, és ezek milyen utat mutatnak
ĀA kormány célja a víziközmű szektor fenntartható működése és a minőségi vízszolgáltatás biztosítása
ĀLantos Csaba szerint a kormány ragaszkodik a klímacélokhoz
ĀLantos Csaba energiügyi miniszter példaértékűnek nevezte a Szolnoki Intelligens Városi Energia Modell
ĀA köztársasági elnök nemrég Bahreinben járt, ahol a Mol is megállapodásokat kötött
ĀMagyarország válasza a válságra a gazdasági növekedés, az iparosítás
ĀA háztartások változatlanul a legolcsóbban kapják a földgázt, és a második legalacsonyabb áron az áramot Európában
ĀLantos Csaba szerint a magyar–német gazdasági kapcsolatok gyors ütemben fejlődtek az elmúlt évtizedekben
ĀA bevétel a Rezsivédelmi alapba megy, annak összegét a négyszeresére emelik
ĀLantos Csaba energiaügyi miniszter az energiaszuverenitás erősítését nevezte kiemelt feladatnak
ĀAz átlagfogyasztásig a hazai lakossági felhasználók továbbra is a legolcsóbban jutnak földgázhoz, és a második legalacsonyabb áron villamos energiához Európában
ĀA testület első alkalommal egyeztetett az aktuális ágazati kérdésekről Lantos Csaba energiaügyi miniszter vezetésével
ĀAz államfő Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára nevezte ki Lantos Csabát