Penész ellen rendkívül hatásos ez az egyszerű technika
ĀA penész nemcsak csúnya, hanem rendkívül veszélyes az egészségre is
ĀA penész nemcsak csúnya, hanem rendkívül veszélyes az egészségre is
ĀKilencszáz dollárért, átszámítva 300 ezer forintért hirdeti
ĀA panellakások országos szinten általában alacsonyabb négyzetméteráron kelnek el
ĀA hazai építőipar számára a termelés legfőbb korlátja továbbra is az elégtelen kereslet
ĀA vevőknek jó hír, hogy 80 millió forint elegendő lehet akár többszobás új lakásra vagy házra is
ĀUgyan próbál nem feltűnést kelteni, de többen látták már távozni vagy érkezni a környéken
ĀA Szerencsejáték Zrt. üzleti értékteremtésének alapja, hogy játékosaik bízzanak bennük, tudják, hogy felelősen közelítik meg a játék élményét, és fontos társadalmi ügyek mellé állnak
ĀA hatóságok elmondása szerint jelentős mennyiségű szórólap volt az ingatlan ajtajában
ĀA férfit a konyhaablakon keresztül behúzták a lakásba
ĀAz áresés elsősorban a magas kamatok miatt bekövetkezett keresletcsökkenéssel magyarázható
ĀÉvente több mint hétezer lakóépület gyullad ki Magyarországon
ĀA kislakásokra különlegességük és egyediségük miatt fordítanak kiemelt figyelmet a vásárlók és a szakemberek
ĀHárommilliárd ember számára lennének elegendők
ĀA kiállítás ötödik alkalommal mutatja be a nemzetközi dizájn újdonságait, köztük a magyar tervezők legújabb munkáit is
ĀA fővárosban a befektetés volt júliusban a leggyakoribb vásárlói motiváció
ĀA megyei jogú vidéki városok között Szeged a csúcstartó, ahol a lakások 20 százaléka, mintegy 17 ezer lakás nem lakott
ĀA megnövekedett kereslet szinte rögtön felszívja a bővülő kínálatot
ĀNégy évig élt a boltok alatt
ĀAzért dőlhetett össze, mert a földszinti lakók egyike falakat távolított el egy korábbi felújítás alkalmával
ĀA város két ütemben, 2024 végéig veszi át a 22 üres lakás bérlőkijelölési jogát
ĀKeresleti és kínálati oldalán egyaránt kivárás tapasztalható
ĀA hét hálószobás kuckót 85 milliárd forintért árulják
ĀA használatba vett lakások átlagos alapterülete 14 négyzetméterrel 95 négyzetméterre növekedett
ĀA lakóhelyükre nagyobb összeget költeni kívánó háztartások száma 2022 második negyedévében érte el a csúcsot
ĀA Takarék Index megvizsgálta, hogy az állami támogatások mekkora arányban fedezhetik egy ingatlan megvásárlását
ĀAzonnal kihívták a rendőrséget és a helyszínelőket
ĀA 2015 óta tartó meredek árnövekedés visszafogott tempóra váltott