Ősváltozatban mutatja be Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékát az Opera
ĀA darab 2023 őszén az Erkel Színházban lesz újra látható
ĀA darab 2023 őszén az Erkel Színházban lesz újra látható
ĀEbben az évben is meghirdetik az Egri Vár Bora versenyt
ĀAz ünnepi koncerten közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Kincskeresők Néptáncegyüttes és a VOCES Kórus
Ā1976-ban első magyarként nyerte el a párizsi táncakadémia Nyizsinszkij-díját
ĀA Macska a forró bádogtetőn című darabban az író életének élményei köszönnek vissza
ĀPályája csaknem 50 éve alatt száznál több emlékezetes színházi alakítás, több tucat film- és televíziós szerep megformálása kötődik nevéhez
ĀA befogadott képeket a Musée Rathban állították ki
ĀA központ 2025-ben nyitja meg kapuit
ĀA belépőjegy megváltásával valamennyi tárlat megtekinthető
ĀA német romantika megelevenedik pénteken a Zeneakadémián
ĀJelenleg mintegy ötvenezren beszélik a csángó magyar nyelvet
ĀA csaknem négyhónapos programban szerepel többek között Prokofjevtől a Rómeó és Júlia című balett
ĀA magyar oktatási programban 1800 gyerek vesz részt 34 moldvai településen a bölcsődétől a nyolcadik osztályig
ĀMár 1 millió 150 ezer külföldi magyar kapta meg, illetve kapta vissza a magyar állampolgárságot
ĀA készülő tárlat ötszáz év esküvői szokásait tekinti át a Kárpát-medencében
ĀEmlékére 2011-ben teret neveztek el Budapesten
ĀNemzedékének egyik legkarizmatikusabb színészegyénisége megkapta a Kossuth-díjat is
ĀValamennyi korcsoportban az első három helyezettet díjazzák a szervezők
ĀA siker lehetővé tette, hogy ellátogasson Angliába, Németországba, Franciaországba és Itáliába
ĀVarga Mihály: A kultúra legfontosabb ismérve, hogy mindig helyben születik
ĀA két Bartók-egyfelvonásost február 11. és 26. között hat alkalommal tűzik műsorra
ĀA tagok számára olyan új lehetőségek nyílnak, mint a közös szakmai projektek és a tudományos infrastruktúra használata
ĀA nap nyitóeseményeként népszerű versenyművek hangzanak el
ĀA korszakban a halottakat igen gyakran zsugorított pózban helyezték el a sírokban
ĀEgy órával korábban, 10 óra helyett 9 órakor nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Szépművészeti Múzeum a következő két hétben
ĀA prehisztorikus régészeti lelőhely egy három, rejtélyesen kört formáló struktúrából álló együttes
ĀA két zenész újfent közreműködik a sztárrendező idén megjelenő új filmjében
ĀA 20. század divatvilágának meghatározó alakjai közé tartozott, akinek maradandó az öröksége
ĀAz Eurora Kulturális Alapítvány által tavaly létrehozott Árvai Jolán-díjat első alkalommal Muhi András Balázs Béla-díjas magyar filmproducer, filmrendező kapta