Elhunyt Kristóf István, a Fővárosi Nagycirkusz egykori igazgatója
ĀMunkásságát a legmagasabb szakmai kitüntetésekkel ismerték el
ĀMunkásságát a legmagasabb szakmai kitüntetésekkel ismerték el
ĀNemzeti és regionális szintű vidéki stratégiák a vidéki területekre
Ā2010-ben Párizsba költözött, és a francia dzsesszélet keresett művésze lett
ĀBalázsovits Edit Jászai Mari-díjas színész édesapjától búcsúzva hangsúlyozta: amerre csak járt, nyomot hagyott maga után
ĀAz új emlékmű bekerült Nagyvárad turisztikai körforgásába – közölte a püspökség
ĀA díjazott műveket elismert nemzetközi szervezetek jelentethetik meg képeslap vagy poszter formájában
ĀA kulturális kormányzat elkötelezett abban, hogy a jövőben egységes logika mentén, "együtt mozogjon" a teljes kulturális ágazat
ĀMátyási Péter nádinstallációját Balatonfüred és Tihany között találhatják az arra járók
ĀMint írták, az alkotóelemek közül a mandarin Olaszországból, a citrom Spanyolországból érkezett, de felhasználtak levendulát is
ĀAz új helyszínnek köszönhetően a művészek először mutathatják meg tehetségüket és a műfaj sokszínűségét
Ā„Aki a kultúrát támadja, előbb vagy utóbb eljut oda is, hogy a könyvek nem nyomtatva, hanem égetve jók”
ĀAz MNB Arts and Culture által gondozott gyűjtemény missziója a hazai közönség mellett külföldön is láthatóvá tenni az MNB kortárs gyűjteményének anyagát
ĀA körénk kövesedett dichotómiában gondolkodás, mérlegelés és elsősorban empátia nélkül lehet fenekedni a tőlünk eltérően vélekedőkre
ĀKoncertekkel, előadásokkal, kvízzel és vándorkiállításokkal emlékeznek a magyar költő születésének 200. évfordulójára
ĀAz alapítvány szándékai szerint a mohácsi csata 500. évfordulójáig minden évben megtartják a lovagi zarándoklatot
ĀBoth Miklós szerint a kultúrát „két démon” befolyásolja
ĀA miniszter emellett hangsúlyozta, a kultúra emeli az embernek az önmagával szemben felállított mércéjét is.
ĀKész csoda, hogy semmi baj nem történt a Mission: Impossible Leszámolás Első Rész forgatásán
ĀLator László a hetvenes évek közepétől az ELTE világirodalmi tanszékén egyetemi hallgatók több nemzedékét nevelte, műfordítói szemináriumát költői mesterkurzusként működtette
ĀSzórakoztatásunkról továbbra is a balliberális „értelmiség” gondoskodik. Legutóbb a 444 két találékony publicistája rukkolt elő a legváratlanabb mutatvánnyal
ĀSZOBAKATEDRA. Kundera a nyugati blokkot arra emlékeztette, hogy a kultúrája révén Közép-Európa egészében a Nyugathoz tartozik, és e kis nemzetek életében mindig is a kultúra hordozza az önazonosságot
ĀMindez a székelyföldi Tusnádfürdőn július 18. és 23. között megvalósuló 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, a Tusványoson
ĀKiírta idei folyóirat-támogatási pályázatait a Magyar Kultúráért Alapítvány
ĀA Magyar Nemzeti Múzeum az EFOTT fesztiválon
ĀA Mesterséges Intelligencia nem oktalanul alkalmas a nagyérdemű riogatására. Kétségtelenül radikálisan fogja átalakítani az ember létezési terét
Ā„Mi vagyunk azok, akik a kultúrát továbbvisszük, mi vagyunk azok, akik megtestesítjük az identitást!”
ĀA sportvezető kiemelte: a sport a kultúra része, és mindkettő olyan értékekkel bír, amelyek minden időben meghatározók a társadalom számára