Navracsics Tibor: Az önkormányzatok számíthatnak a kormányzat támogatására
ĀA miniszter ismertetése szerint most 41 önkormányzat kap összesen 400 millió forintnyi támogatást, és kilenc település részesül előlegben
ĀA miniszter ismertetése szerint most 41 önkormányzat kap összesen 400 millió forintnyi támogatást, és kilenc település részesül előlegben
ĀAz államtitkár kiemelte, hogy hazánkban a turizmus jelentős gazdaságstratégiai ágazat, mely a GDP-nek már több mint 13 százalékát adja
ĀA miniszter kiemelte, a magyar uniós elnökség alatt lesz az a vita, amely meghatározza a kohéziós politika jövőjét
ĀAz ügyfél-elégedettségi kérdőív kitöltésével mi magunk is hozzájárulhatunk a még magasabb színvonalhoz
ĀAz MVGYOSZ az idén 315 millió forintot kap a működésére
ĀA miniszter hangsúlyozta, különösen fontosnak tartja annak elérését, hogy Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb országa közé kerüljön
ĀA közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján a helyreállított boldogkői vár megnyitóján szólalt fel
ĀA tájékoztatás szerint önkormányzatok rendkívüli támogatására 5,5 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre
ĀSzükségessé vált, hogy megújítsák a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárását érintő törvényi szabályozást
ĀAz Európai Védelmi Alapban a 2021-től 2027-ig tartó európai uniós költségvetési időszakban mintegy 8 milliárd euró közvetlen forrás áll rendelkezésre
ĀIdén három új helyszínnel és két kormányablakbusszal bővül a kormányzati ügyfélszolgálatok hálózata