Négy százalék alatt a munkanélküliségi ráta
ĀKezdenek magukra találni a nehéz helyzetben lévő ágazatok is, például a vendéglátás, turizmus, ugyanakkor egyre több cég jelzi, hogy kevés a szakképzett munkaerő
ĀKezdenek magukra találni a nehéz helyzetben lévő ágazatok is, például a vendéglátás, turizmus, ugyanakkor egyre több cég jelzi, hogy kevés a szakképzett munkaerő
ĀAz egyetemisták és a kiadó lakások iránt érdeklődők az idei albérletszezonban kivételes helyzetben lesznek a nagy kínálat miatt – mondta Balogh László gazdasági szakértő
ĀHétindító. Érződik az újranyitás hatása a munkaerőpiacon, a teljes foglalkoztatottságot egy év múlva közelíthetjük
ĀTöredékére esett a kiutazások száma
ĀA közúti gépjárművek gyártásának termelési értékemintegy tizennégyszeresére emelkedett
ĀA legnagyobb példányszámú kötet még mindig a Toldi
ĀVarga Mihály: Ezzel az ország változatlanul az uniós élmezőnyben szerepel
ĀA munkaerő megtartásának szándéka és az inflációs környezet is az emelés irányába hat
ĀA nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 279 400, a kedvezményeket is figyelembe véve 287 600 forintot ért el
ĀTöbbéves csúcsra emelkedett az építőipar rendelésállománya, a kormányzati támogatásokon keresztül a lakossági kereslet bővülése is valószínűsíthető
ĀAz előző hónaphoz viszonyítva az export 14,0 százalékkal, az import 13,5 százalékkal nőtt
ĀJárvány előtti teljesítmény
ĀJanuár 1-jén Magyarország lakosságának száma 9 millió 730 ezer volt
ĀHónapról hónapra kismértékben ugyan, de országos átlagban élénkül a bérek emelkedése – mondta Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár
ĀNőtt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalékos
ĀAz iker-, sor- és családi házak népszerűsége azzal is magyarázható, hogy a járványhatás miatt egyre többen költöznének nagyobb alapterületű, kertes lakóingatlanba
ĀWindisch László szerint a járványügyi tájékozódás középpontjában nem állhat egyedül a Covid-halálozási statisztika
ĀA legnagyobb mértékben a közepes súlyú villamos berendezések gyártása nőtt a Központi Statisztikai Hivatal szerint
ĀMérséklődött az üzleti forgalom
ĀA kormány a járvány harmadik hullámában is fontosnak tartja a vállalkozások megerősítését, így a bértámogatások mellett a beruházások ösztönzésével is segíti őket
ĀA hazai beruházások értéke 2021-ben meghaladhatja a 14 ezer milliárd forintot, folyó áron számítva - közölte Varga Mihály
ĀA versenyszférával szemben a közszféra nagyobb béremelkedésében fontos szerepe volt néhány kiemelt csoport, például az orvosok jelentős fizetésnövelésének
ĀAz államtitkár szerint az újraindulást követően a bérnövekedés folytatódni fog
ĀA kabinet munkahelyvédelmi intézkedései, a bértámogatások, az adócsökkentések és a törlesztési moratórium érdemben járul hozzá a munkahelyek megőrzéséhez
ĀBodó Sándor: Az áprilisi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás