A vendégéjszakák száma hétszeresére nőtt áprilisban
ĀA legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest–Közép-Duna-vidék volt
ĀA legnépszerűbb turisztikai régió a Budapest–Közép-Duna-vidék volt
ĀAz idén január-áprilisban az előző év azonos időszakához képest a kereskedelmi szálláshelyeken négy és félszeresével több, összesen 5,1 millió vendégéjszakát regisztráltak
ĀAz ukrajnai háborús helyzet miatt visszaesik az oda irányuló export, bár ennek nagy részét más piacokra lehet irányítani
ĀKSH: Az árak 10,7 százalékkal nőttek májusban az előző év azonos hónapjához képest
ĀHétindító. További szigorítások szükségesek az infláció leszorítása érdekében
ĀA következő hónapokban az egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt már fokozatosan lassulás következhet be, de a növekedés így is dinamikus maradhat
ĀHallgatóként jelentős ösztöndíjat, a képzés végén pedig állásajánlatot kapnak a pedagógusnak tanulók
ĀA háború okozta bizonytalanság a vállalkozások befektetési hajlandóságát is visszavetheti, de még ezzel együtt is kismértékű volumenbővülésre lehet számítani idén
ĀA járvány negatív gazdasági hatásait támogatásokkal és alacsony kamatozású hitelekkel ellensúlyozta a kormány
ĀAz idei első negyedévben a beruházások volumene 8,7 százalékkal emelkedett
ĀIdén akár tizenöt százalék körüli bérnövekedés is bekövetkezhet
ĀHétindító. A magas gazdasági növekedés és fogyasztásbővülés, valamint az infláció növeli az államháztartás bevételeit, így segíti a hiány lefaragását
ĀOktóber elsején indul a 2021-ről idénre halasztott népszámlálás
ĀTurisztikai ügynökség: Az előfoglalási adatok és a tendenciák alapján a turisztikai ágazat idén megközelíti a 2019-es év teljesítményét
ĀAz első negyedévben 8,2 százalékkal bővült a GDP, ez 2,1 százalékos javulás az előző negyedévhez képest
ĀTovábbra is erős a lendület az iparágban, annak ellenére, hogy elsősorban az építőanyagok árának emelkedése miatt a drágulás is igen jelentős
ĀMeghatározó szerepük volt az árak emelkedésében a kibővített otthonteremtési támogatásoknak
ĀHétindító: Az orosz–ukrán háború hatásai is fokozatosan megjelennek az árakban
ĀMárciusban 3,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, munkanaphatástól megtisztítva 4,2 száza-lékos volt a növekedés.
ĀA tavalyi utolsó negyedévhez képest erősen megnövekedett fogyasztás jelentősen hozzájárulhatott a bruttó hazai termék első negyedévi növekedéséhez
ĀEz 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál
ĀA Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján nőtt az állati termékek és a tej felvásárlási ára
ĀAz otthonteremtési és -felújítási támogatások, az ötszázalékos újlakás-áfa, valamint az illetékmentesség is tovább fűthetik az ingatlanpiacot és az építőipari konjunktúrát idén
ĀA két építményfőcsoport közül az épületek építése 56,2, az egyéb építményeké 20,0 százalékkal bővült februárban az előző év azonos időszakához képest
ĀKSH: A feldolgozóipari alágak döntő többségében éves összehasonlításban bővülést mértek
ĀFolytatódik a helyreállás
ĀAz Oroszország elleni szankciók és ellenszankciók, valamint az ukrajnai viszály miatt visszaesik az oda irányuló export, bár ennek nagy részét más piacokra át lehet irányítani
ĀSzámos kormányzati intézkedés – a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésétől a fiatalok szja-mentességéig – hagyott több pénzt az embereknél 2022 első hónapjaiban