Felmondott Walter Katalin, a BKK Zrt. vezérigazgatója
ĀTudatta: A március 31-én beadott pályázatát visszavonja, az új pályázaton nem indul
ĀTudatta: A március 31-én beadott pályázatát visszavonja, az új pályázaton nem indul
ĀFontos, hogy a szakmai fejlesztést már a diákok oktatásának kezdetén stabil alapokra helyezzék
ĀA Művészliget a magyarországi lakhatási körülményeket középpontba állító új építészeti központ lesz
ĀA többi üzletág is kétszámjegyű bevételnövekedést ért el
ĀElvárható, hogy Budapestnek legyen megfelelő vezetése
ĀEgy nagyon szép nő suhant a hatalmas zongorához. Az írók megbabonázottan követték tekintetükkel, a teremből eltűnt az álmosság
ĀValamint megszűnnek a nagy fővárosi cégek igazgatóságai is
ĀCser-Palkovics András megjegyezte, érzik a városirányítás felelősségét
ĀBotka László hatodik polgármesteri ciklusát kezdi, legfontosabb feladataként a BYD első európai gyárának megépítését említette
ĀA kétszeres olimpiai bajnok sportvezető egyedüli jelöltként 92 igen és egy nem szavazatot kapott
ĀKiemelte: A magyar életvilág egyik legfontosabb intézménye
ĀHarmincötödik alkalommal ülésezett a Magyar Innovációs Szövetség
ĀAz életműdíjnak számító kitüntetést évente egy akadémikus kapja meg
ĀFreund Tamás arról beszélt, hogy a nemzet legnagyobb kincse tagjainak tehetsége
ĀAz osztalékfizetés kezdő napja 2024. május 24.
ĀSikerrel vették a szankciók okozta piaci nehézségeket
ĀA végrehajtó bizottság mostani döntését még meg kell erősítenie az EOC közgyűlésének, melyet júniusban, Bukarestben tartanak meg
ĀA DK-s frakcióvezető Biden nyomdokaiba lépne
ĀAz olimpiai bajnok Kovács István csak tiszta, etikus választáson indul
ĀVashegyi György az elmúlt hat év eredményei közé sorolta többek közt, hogy a közoktatásban erősödött a művészeti nevelés
ĀA szakértő szerint Magyarország olyan humanitárius segélyfolyamatot hajt folyamatosan végre, amire a magyar történelemben még eddig nem volt példa
ĀA lengyel elnök az ENSZ Közgyűlésének 78. ülésszakán elhangzott felszólalása után nyilatkozott
ĀA közgyűlésekhez online is csatlakozzanak tulajdonosok
ĀA közgyűlés szervezeti és működési szabályzata alapján egy képviselő csak egy bizottságban elnökölhet