A Soros-birodalom mostantól még több országban próbál káoszt teremteni
ĀAlex Soros várhatóan az apja által kitaposott úton jár majd tovább
ĀAlex Soros várhatóan az apja által kitaposott úton jár majd tovább
ĀMoszkva ellensúlyozza az elszigetelési kísérleteket, egy afrikai ország se hozott szankciókat
ĀMinden jel arra utal, hogy a konfliktus java még hátravan
ĀÚjabb szigorítás lépett életbe az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban
ĀOrbán Viktor azért fog dolgozni, hogy a tagjelölt államok felvétele előtt álló politikai és bürokratikus akadályok mihamarabb elháruljanak
ĀKijevben a kudarcaik okát abban látják, hogy túl kevés nyugati nehézfegyver érkezik az országba
ĀUkrajnában a politikai pártok, a kormány és a hadsereg között is konfliktus jelei kezdenek mutatkozni
ĀPutyin szerint az orosz gazdaság állja a szankcióscsapást, a rubel meg is erősödött
Ā2022-ben eddig már mintegy 2,5 ezer milliárd dollár bevételt könyvelhettek el az olajkitermelő országok államháztartásai, így megdöntve a 2011-es 2,1 ezer milliárd dolláros rekordot
ĀXXI. Század Intézet: Sem a háború kimenetele, sem az orosz katonai és politikai célok nem világosak teljesen, ahogyan az sem, hogy a Nyugat meddig hajlandó elmenni Oroszország feltartóztatása érdekében
ĀNehéz megjósolni az ukrajnai események alakulását, hiszen Moszkva haditervével kapcsolatban csak találgatni tudunk – mutatott rá Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója a Faktumban
ĀXXI. Század Intézet: Az orosz–ukrán és orosz–nyugati konfliktus megoldására irányuló diplomáciai erőfeszítések kudarcba fulladtak
ĀXXI. Század Intézet: A világuralomért folytatott harc újabb szakasza bontakozik ki a szemünk előtt
ĀA XXI. Század Intézet elemzésében megvizsgálta a magyar–orosz vezetői találkozó előzményeit és hátterét, annak nemzetközi kontextusát és lehetséges hosszabbtávú hatásait
ĀMég mindig a feszültség éleződése érezhető Oroszország és az Egyesült Államok, illetve a NATO-viszonyában – mondta az eheti tárgyalásokkal kapcsolatban Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója a Faktumban
ĀAz események alakulása sokakat a posztszovjet államok színes forradalmaira emlékeztet, mondta lapunknak Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója
ĀKijev egyre szorultabb helyzetbe kerül Moszkvával szemben, de a konfliktus rendezésére nem látszik gyors megoldás
ĀA német védelmi miniszter a NATO atomfegyvereit emlegeti
ĀA párttal és frakcióval nem rendelkező Márki-Zay Péter erősen kiszolgáltatott lehet a DK vezetőjének
ĀAz ukrán vezetés attól tart, hogy az orosz–ukrán tranzitszerződés 2024-es lejárta után teljesen megszűnhet az országon keresztülhaladó gázszállítás
ĀÁtstrukturálja alapítványi hálózatát Soros György, a civil szervezetek és a hozzá kötődő médiumok is még inkább csatasorba lesznek állítva
ĀA sikeres járványkezelés, a külföldi beavatkozás, valamint a szociális kérdések álltak a kormányzó Egységes Oroszország párt kampányának középpontjában
ĀTöbb területen a szerzett jogok elvesztésével fenyeget a nemzeti közösségekre vonatkozó ukrán szabályozás
ĀA fehérorosz ellenzék és külföldi támogatói számára egyre kínosabbá válik a Prataszevics-ügy, közben a litván határon már könnygázt vetettek be
ĀA XXI. Század Intézet tanulmánya a nemzetközileg szervezett „színes forradalmárokról” rántja le a leplet
ĀPrataszevics nyilvánosságra hozta a fehérorosz rendvédelmi erők kötelékébe tartozók személyes adatait – emlékeztetett Kosztur András kutató
ĀEurópa a normalizálódásban bízik, de Kijev, Washington és Moszkva is egyre harciasabb – mondta lapunknak Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója
ĀA kezdeményezést teljesen Lukasenkáék vették át, nemcsak védekezniük nem kell már, hanem szabályos ellentámadásba kezdtek – mondta lapunknak Kosztur András kutató