„A kormány nem vár a gazdaság erősítésével”
ĀDömötör Csaba: Nagy az érdeklődés az újraindításról szóló konzultáció iránt
ĀDömötör Csaba: Nagy az érdeklődés az újraindításról szóló konzultáció iránt
ĀMeghalt 47 többségében idős, krónikus beteg
ĀSzijjártó: Péntekig összesen 737 267 ember beoltására elég oltóanyag érkezett az országba
ĀAz Országgyűlés elnöke megköszönte, hogy sikeres tárgyalások után idén január végéig mintegy 5 millió adag kínai oltóanyagot vásárolhatott hazánk
ĀAz elhunytak száma 110-el emelkedett
ĀA magyar víruskutató szerint a mutációkat leginkább azzal lehet gátolni, ha az átoltottság révén világszerte kialakul a „nyájimmunitás”
ĀCsehországban már arra készülnek, hogy a betegeket a folyosókon kell elhelyezni, Szlovákiában pedig az elszabadult brit vírusvariáns nyomán orvos- és nővérhiány van
ĀA Semmelweis Egyetem rektora ezzel is szeretné felhívni a figyelmet az oltások biztonságosságára
ĀA novemberi vizsgálat kifejezetten azokra irányult, akik szervezetében már áprilisban is termelődött antitest
ĀMárcius elsejéig dönteni kell a „hogyan továbbról”
ĀAz elmúlt napokban egyértelműen emelkedő szakaszba lépett a fertőzöttek száma, több mutató is romlott - közölte az országos tisztifőorvos
ĀA népszerű énekesnek van egy krónikus betegsége, így már megkaphatta az első oltást
ĀMeghalt 104, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 2853 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést
ĀSzlovákia várhatóan hamarosan megkezdi a tárgyalást az orosz vakcina megvásárlásáról
ĀA koronavírus-járvány okozta stressz növeli a balesetek kockázatát, ezért is örömteli a halálos kimenetelű ütközések számának csökkenése, ám a tendencia mögött más állhat
ĀA tervezettnél 200 millióval több adagot szállítanak a tagországoknak
ĀHa a közelgő klinikai vizsgálatok pozitív eredménnyel zárulnak, az áttörést jelenthet a vírusok terjedésének ellenőrzésében és a jelenlegi járvány visszaszorításában
ĀKilencvennégy beteg hunyt el
ĀA kérdésköröket Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ismertette + VIDEÓ
ĀTöbbek között intenzív marketingkampányokkal készülnek a startpisztoly eldördülésére, tucatnyi attrakció, kastély, vár és gyógyhely fejlődik párhuzamosan a vidéki Magyarországon
ĀAz osztrák kormány tart az új vírusvariánsok terjedésétől, így továbbra sem nyitnak meg az éttermek, hotelek, színházak – Fennakadás volt a Brenner-hágónál
ĀA kormány megtámadja a hágai bíróság határozatát
ĀA kormány többször sürgette a tűgyártókat, hogy gyorsítsák fel a termelést, de nekik ez nehézségekbe ütközik
ĀSimicskó: Az emberélet nem lehet politikai haszonszerzés eszköze
ĀOperatív törzs: A külföldről hazatérőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk
ĀVisszatért az a repülőgép, ami hétfőn indult el az oltóanyagért
ĀHétfőhöz képes ötszázzal kevesebb új fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma napok óta stabilan 100 alatt van
ĀTirolból nem lehet Németországba utazni, és az ellenőrzések szigorítása miatt több ezer embert fordítottak vissza a német határokról
ĀAmíg az északolasz régiók tiltakoznak a döntés ellen, Zakopanéban ezrek ünnepelték tánccal a korlátozások lazítását