A regisztráltak kétharmada már megkapta az oltást
Ā„Most már bármely regisztráltnál csöröghet az oltásra hívó telefon”
Ā„Most már bármely regisztráltnál csöröghet az oltásra hívó telefon”
ĀKitálalt a menesztett egészségügyi miniszter
ĀEz a mennyiség sokat segít majd a járvány legyőzésében, a baloldal ezért indított támadást a keleti oltóanyagok ellen - mondta Menczer Tamás
ĀKoronahírek: a beoltottak közül 1 349 314-en már a második adag vakcinát is megkapták, meghalt 241 beteg, 5216-tal nőtt a fertőzöttek száma
ĀNézőpont: Elérheti a hatmilliót az oltást megkapók száma, összesen ennyien tervezik beadatni maguknak a vakcinát
ĀGyöngyösön a baloldali városvezetés az orvosi ügyeleti rendszert is meg akarta szüntetni a harmadik hullámban
ĀÁtlépte a hárommilliót a beoltottak száma a nyugat-balkáni országban – az első vakcinák júniusban kerülhetnek ki a Torlak Intézetből
Ā„Világosan kell fogalmaznunk: a fertőzöttek száma csökkenésének korai jelei nem egyenértékűek az alacsony fertőzöttségi arányokkal”
ĀWindisch László szerint a járványügyi tájékozódás középpontjában nem állhat egyedül a Covid-halálozási statisztika
Ā„Vagdalkozás helyett a figyelmét talán inkább Brüsszel elhibázott vakcinabeszerzésére kéne fordítania”
ĀA Századvég feltérképezte, hogy milyen összefüggés lehet a baloldali pártok védőoltásokkal kapcsolatos „pálfordulása” és a hozzájuk köthető sajtóorgánumok akciója között
ĀVarga Mihály: A V4 országok terveikben hasonló területekre koncentrálnak
ĀA magyar tréner segítője, Admir Hamzagic és a Hertha csatára, Dodi Lukebakio és megfertőződött
ĀAz elhunytak száma 256 fővel emelkedett
ĀElőfordulhat, hogy két céggel a jövő évre nem újítja meg a vakcinaszerződéseket az unió – A Pfizer felgyorsítja a szállítást, hamarosan ötvenmillióval több adag érkezik
ĀAz aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetének vizsgálatáról szól a tanulmány
ĀSzardínián több oltóállomás bezárt, Velence város térsége és Nápoly is részben lassította, részben felfüggesztette a vakcinázást
ĀOxfordi tudósok kutatják, nem ad-e hosszabb és több variánsra kiterjedő védettséget, ha két különböző vakcinát használnak az oltás két adagjához
ĀAz óvodák és az általános iskolák első négy évfolyama nyit ki április 19-én + VIDEÓ
Ā„A vírus elleni küzdelemben ugyanakkor nincs helye az ilyen felelőtlen magatartásnak” - VIDEÓ
ĀAz oltásellenes politikus azt volt képes mondani az ATV-ben, hogy senki nem mondja ki azt, hogy a kínai és az orosz vakcina segít legyőzni a vírust
ĀKína kétszázezer oltóanyagot adományozott Szomáliának, miután Romániábanüresek az oltópontok, bárki kérheti az AstraZeneca vakcináját, Indiának is jó a Szputnyik
ĀSchanda: Ma már napi 10 ezres gyártókapacitással dolgoznak
ĀNem állapítottak meg egyértelmű kapcsolatot a vérrögképződéses esetek és vakcina között
ĀA Budapest Airport felkészült a repülőtéri forgalom fellendülésére
ĀAz összes hiteligénylés meghaladja a 25 milliárd forintot
ĀÖsszesen 28 800 embernek elegendő vakcinát tartalmaz