Már 5 624 451 embert oltottak be Magyarországon
ĀA hétvégén 155 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt egy beteg
ĀA hétvégén 155 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt egy beteg
ĀA delta variánsnál az ízlés- és szaglásvesztés viszonylag ritkább
ĀIdőseknek és krónikus betegeknek különösen ajánlott
ĀOsztrák fiatalok fertőződtek meg a horvátországi Pag-szigeten tartott fesztiválon
ĀGalgóczi Ágnes elmondta hogy küszöbön áll a negyedik járványhullám
ĀMeghalt egy beteg, 64 új fertőzöttet regisztráltak
ĀKülönbséget kell tenni a fertőzöttek, illetve a súlyos betegek és a kórházban lévők számának emelkedése között
ĀSikeres az oltási kampány: a lakosság több mint fele mindkét adagot megkapta
ĀA még be nem oltott dolgozóknak legkésőbb szeptember 1-ig fel kell vennie a vakcina első dózisát - áll a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben
ĀNincs újabb halálos áldozat, 65 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon
ĀSzijjártó: Támad a negyedik hullám, ennek letörésének kulcsa a felkészültség - GALÉRIA
ĀJoe Biden elnök az egész országban előírhatja a kormányalkalmazottak vakcinációját
ĀÚjabb 74 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, elhunyt négy beteg
ĀA hét második felétől már a harmadik oltásra is foglalható időpont, javaslat alapján az orvos dönt arról, hogy ki milyen vakcinát kaphat az első két dózis után
ĀA fertőzésszámok ugyan alacsonyak, de mostanáig 58 esetben azonosították a koronavírus delta variánsát a magyar mintákban
ĀSzemélyesen keresik fel a koronavírus ellen még be nem oltott időseket
ĀEddig 5 600 959 honfitársunkat oltották be
ĀOroszország újabb 23 239 koronavírusos esetet jelentett az elmúlt napon, ezzel együtt a járvány kezdete óta a megbetegedések száma 6 149 780-ra emelkedett
ĀA hétvégén 161 új fertőzöttet regisztráltak - Eddig 5 596 543 embert oltottak be
ĀA kancelláriaminiszter sürgette a lakosságot, hogy minél többen oltassák be magukat az egyre jobban terjedő delta variáns megfékezéséért
ĀA demonstrálók az új járványügyi korlátozások miatt vonultak az utcára
ĀJúlius 1-től számítva így már 123-ra nőtt a játékokhoz köthető pozitív tesztek száma
ĀOlaszországban augusztus 6-tól csak a vakcináltak léphetnek be az éttermekbe, múzeumokba, színházakba és az edzőtermekbe
ĀEddig 5 588 272 embert oltottak be Magyarországon, 85-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
ĀAnthony Fauci, a Fehér Ház egészségügyi főtanácsadója a beoltottaknak azt javasolta, fontolják meg a beltéri maszkviselést, majd hozzátette, a kór ellen az oltás a legjobb védelem
ĀAz adriai partvidék továbbra is kockázatos besorolás alatt marad
ĀBrüsszel megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt