Támad a delta variáns, szigorítanak az intézkedéseken
ĀSzicíliában újra kötelező a szájat és az orrotegyaránt eltakaró maszkot viselni a közterületeken
ĀSzicíliában újra kötelező a szájat és az orrotegyaránt eltakaró maszkot viselni a közterületeken
ĀEddig 5 740 136 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 506 788-an már a második adag vakcinát is megkapták
ĀA rendőrök paprikaspray-vel oszlatták fel a tüntetést
ĀJanuár óta nem ápoltak ilyen sok fertőzöttet kórházban az Egyesült Államokban, mint most – Egy kutatás szerint 2020-ban a lakosság mintegy harmada elkaphatta a vírust
Ā„A világ számos országából érkező beszámolók szerint a negyedik hullám során kórházba vagy lélegeztetőgépre került betegek csaknem 90 százaléka az oltatlanok közül kerül ki”
ĀA koronavírus elleni oltásokat augusztus 30-én és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án adják be az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával
ĀEddig 5 725 336 embert oltottak be hazánkban, közülük 5 505 341-en már a második adag vakcinát is megkapták
ĀAusztriában szűréssel előznék meg, hogy be kelljen zárni az iskolákat – növekszik a kórházban ápoltak száma
ĀFalfestményen mond köszönetet Csepel
ĀA szomszédos országokban jóval több az új fertőzés, mint nálunk
ĀLengyelország több mint négymillió euró értékű humanitárius segélyt juttatott Ukrajnának – a csomag vakcinákat és orvosi és védőfelszereléseket is tartalmaz
ĀSzlovéniában felmondhatnak a védettségi igazolással nem rendelkező tanároknak - Ismét meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet
ĀEddig 5 709 197 embert oltottak be hazánkban, közülük 5 504 205-en már a második adag vakcinát is megkapták
ĀA lapunknak nyilatkozó szakértő szerint minden vakcina hatásosan megismerteti az immunrendszert a vírussal
ĀA WHO főigazgatója elismerését fejezte ki a járványügy magyar kezelése kapcsán
ĀSzégyen, hogy a baloldal folytatja az álhírgyártást, a félrevezetést és a járványban védekezők támadását - írta a nagyobbik kormánypárt Bangóné Borbély Ildikó nyilatkozatára reagálva
ĀA koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tisztifőorvos
ĀA miniszterelnök e-mailt juttatott el azokhoz a magyarokhoz, akik korábban regisztráltak a koronavírus elleni oltásra
ĀNovák Katalin: Szeptembertől jelenléti oktatás lesz
ĀElhunyt két beteg, eddig 5 703 883 embert oltottak be
ĀMától ötvenöt városban tilos tömegrendezvényeket tartani, és visszatér a szabadtéri maszkviselet, családi események előtt tesztet kell csináltatni
Ā„A mi jövőnkből is egyszer múlt lesz, és kizárólag rajtunk áll, hogy melyik változat győz”
ĀA magyar külügyminiszter hivatalában fogadta a WHO főigazgatóját - Együttműködési megállapodát kötött a Hungary Helps Program és az Egészségügyi Világszervezet
ĀEddig 5 699 251 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 502 546 fő már a második oltását is megkapta
ĀSzlovéniában újranyitnak a covidosztályok – Szerbiában 1500 fertőzött naponta
ĀSzáguld a gazdaság - emelte ki Orbán Viktor - 55 ezer forint lehet a prémium személyenként, de 7 százalék feletti növekedés esetén ez az összeg még nagyobb lehet +VIDEÓ
ĀA miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának nyilatkozott +VIDEÓ
Ā„Három gyermek szülei vagyunk, meggyőződésünk, hogy egy ilyen nehéz helyzetben közös társadalmi felelősséget szükséges vállalni”
Ā„Meg kell szerezni a védettséget, mivel csak ezzel lehet elkerülni a súlyos lefolyású megfertőződést”