Hamis PCR-tesztekkel kereskedő bűnbandát fogott el a rendőrség
ĀA bűnbanda csaknem száz sértettet több mint hétmillió forinttal károsított meg
ĀA bűnbanda csaknem száz sértettet több mint hétmillió forinttal károsított meg
ĀMTA: Felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés, erőfeszítés, pénzráfordítás. Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége a vakcináktól elzárkózó emberek meggyőzése
ĀSikerült teljesíteni a kormány által kitűzött célt, a vasárnapi adatok szerint a tizenkét év feletti olaszok körében a teljes átoltottság aránya 80,04 százalék volt
ĀKilencven százalékkal csökkenti a betegség súlyos formájának kialakulását és az elhalálozást egy francia tanulmány szerint
ĀÚjabb megállapodás született, mától már Indiába is utazhatnak az oltott magyar állampolgárok – jelentette be szombaton Szijjártó Péter külügyminiszter
ĀSzijjártó: Újabb országgal zárultak le a tárgyalások a vakcinaigazolások kölcsönös elfogadásáról
ĀMenczer: Úgy kellett a vírus ellen védekezni, életmentő vakcinákat beszerezni, hogy közben hadakoztunk a baloldali politikusokkal, ne bontsák le azt, amit sikerült felépíteni
ĀA tizenkilencmilliós lakosság 30,5 százaléka kapott legalább egy, 28,3 százaléka két dózist, az áldozatok száma jövő hét közepére átlépheti a negyvenezret is
ĀKedden 331-en haltak meg a kór miatt, ami új csúcsot jelent a pandémia másfél éves történetében, és az egynapos késéssel közzétett adatok alapján a szerdai halálozás ismét megközelítette a háromszázat
ĀEddig 5 902 806 embert oltottak be Magyarországon
ĀAzoknak is be kell oltatniuk magukat, akik természetes úton kapták el a kórt
ĀElhunyt 7 beteg, 629 új fertőzöttet találtak
ĀA szakemberek a válságos helyzetet annak tulajdonítják, hogy az országbana beoltható lakosság alig egyharmada volt hajlandó vakcináltatni magát
ĀSzázezer magyar is szenvedhet maradványtünetektől, a Szent Ferenc Kórházban akár hónapokig segítik a talpra állást
ĀAz Európai Gyógyszerügynökség tovább vizsgálja a keleti vakcinák használatának javaslatát
ĀMagyarország 24 millió adag oltóanyagot rendelt az uniós beszerzésből, eddig kétharmada érkezett meg
ĀNem kell koronavírustesztet elvégeztetniük azoknak, akik az utazás időpontja előtt legalább két héttel bármelyik, az EMA által jóváhagyott oltóanyagot megkapták
ĀAusztria a korábban beoltott idősek és az egészségügyi dolgozók körében az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyása nélkül megkezdte az újabb oltási kampányt
ĀÚj piacok a láthatáron
ĀAz orosz egészségügyi miniszter szerint mindössze némi papírmunka maradt hátra az engedélyeztetést végző vállalattal
ĀAz elkövetők jól ismerik azokat a fórumokat, amelyeket a fiatalok használnak, tudják, hogyan férkőzzenek a bizalmukba, miként hálózzák be, majd pedig hogyan félemlítsék meg és használják ki őket
ĀLassabban emelkedik a fertőzöttek száma, mint az elmúlt hetekben, de arányaiban több a súlyos megbetegedés
ĀA pápai állam kapuinál végzik az ellenőrzést
ĀA panaszok többnyire enyhék vagy mérsékeltek voltak
ĀA Bolyai-díjat azzal a céllal hozták létre, hogy az emberek értékrendjében méltó helyre emeljék a tudást és a tudományt