Koronavírusos lett Plácido Domingo
ĀAz operaénekes köhögött és belázasodott, ezért döntött a tesztelés mellett
ĀAz operaénekes köhögött és belázasodott, ezért döntött a tesztelés mellett
ĀRovó László azt mondta, a legszigorúbb egészségügyi protokoll alapján végezte orvosi munkáját
ĀNyugdíjas volt már. Nem kellett volna dolgoznia, de bejárt, mert mindig segíteni akart a túlterhelt kollégáinak
ĀAz érintettek a tel-avivi magyar nagykövetségen adhatják le jelentkezésüket
ĀA Fővárosi Vízművek több mint 2 millió ember, Budapest mellett még 11 agglomerációs település egészséges és kiváló minőségű ivóvízét biztosítja
ĀVideóüzenetben kérték a koronavírus-törvény elfogadását a magyar Országgyűléstől
Ā40 és 60 év körüli ember is van a gyógyultak között - hangzott el az operatív törzs sajtótájékoztatóján
ĀNémetországban már lassul a járvány terjedése - Csehországban már több mint ezer beteg van - Szigorítások több térségbeli országban
ĀA kormányfő Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnökkel egyeztetett - Szijjártó: Szerbia és Magyarország összehangolja védekezését
ĀEgy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el - A gyógyultak száma 16 főre emelkedett
ĀAz ITM kérése kiterjed minden közszolgáltatási utazási kedvezményre jogosító, lejáró igazolvány, igazolás, utalvány elfogadására
ĀA szállítmánnyal vasárnap hajnalban landolt egy gép Törökországból - FOTÓK
ĀA teszt háromnegyed óra alatt kimutatja a fertőzést
Ā„Egy üggyel kell foglalkozni, a koronavírus elleni védekezéssel, az emberek egészségének megőrzésével és az emberi élet védelmével”
ĀMár 131 embernél diagnosztizálták a koronavírust
ĀEz az ország ipari-gazdasági motorjának tartott észak-olaszországi térség teljes megbénítását jelenti
ĀAz államtitkár szerint veszélyhelyzetben „helytelen és veszélyes” álhíreket terjeszteni
ĀMindketten jól vannak, egyelőre otthonukban maradnak karanténban
ĀLorenzo Sanz regnálása alatt kétszer nyerte meg a csapat a Bajnokok Ligáját a kilencvenes években
ĀHelyzetelemzés és haditervek készítése volt a napirend + VIDEÓ
ĀVasárnap estétől nem léphetnek be az ország területére a nem román állampolgárok - Tovább szigorítanak a kijárási tilalmon Szerbiában - Ukrajnában csak egészségügyi dolgozók utazhatnak tömegközlekedéssel
ĀNagyon nehéz személyes érintkezés nélkül dolgozni, vagy a szabadidőt eltölteni, de a szakemberek ajánlását be kell tartani - hangsúlyozta a műsorvezető +VIDEÓ
ĀAz argentin támadó már a harmadik Juventus-labdarúgó, aki elkapta a betegséget
ĀGiuseppe Conte kormányfő bejelentette, hogy ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani
Ā„Ebben az embert próbáló nehéz helyzetben, amit a koronavírus- járvány elleni védekezés jelent, fokozottan számítunk a gyógyszerészek helytállására, hiszen most valóban elengedhetetlen az egészségügyi ellátórendszer szereplőinek az együttműködése”
ĀNémetországban már közel húszezren fertőződtek meg - Ausztria 22 millió eurót biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira - Bezártak a vendéglátóhelyek Nagy-Britanniában - Lassul a járvány Dél-Koreában
ĀA játékokat nem tudjuk úgy elhalasztani a következő szombatra, mint labdarúgásban egy bajnoki fordulót - fogalmazott a NOB elnöke
ĀElőbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani a koronavírus-járvány elleni védekezéshez
ĀA felfedezés fontos mérföldkő, amely nagyban segítheti a további hazai és nemzetközi kutatásokat
ĀA szövetségi kormány pénzalapokat szabadít fel, amelyekkel Andrew Cuomo kormányzó szabadon rendelkezhet az új típusú koronavírus rendkívül gyors terjedése ellen