Újabb hat idős krónikus beteg hunyt el Magyarországon
Ā1371-en gyógyultan távoztak a kórházból
Ā1371-en gyógyultan távoztak a kórházból
ĀA koronavírus legtöbb halálos áldozata az Egyesült Államokban van
ĀAz ellenanyagokat 2036 önkéntesnek adták be
ĀBelépés után karanténba sem kell vonulni
ĀEgyszer azt mondja a főpolgármester, hogy zárva kell tartani Budapestet, aztán meg azt: ki kell nyitni
ĀAz elnök, miközben dicsérte a nemzetközi együttműködést, azt hangsúlyozta, hogy nagyon rövid időn belül nagyon jó eredmények várhatóak
ĀMegjelent a Magyar Közlönyben a rendelet arról, hogyan indul újra az élet Pest megyében
ĀMagyar légi missziók a koronavírus-járvány elleni védekezésben – Ázsiában még a katonaság uralja a légteret, a polgári forgalom csak használja azt, letérni az útvonalról nem szabad
ĀFokozatosan újraindul a kórházi ellátás, hétfőtől a koronavírusos betegek ellátásra felkészített ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel
ĀMinden ötödik magyarországi koronavírus-fertőzött és elhunyt valamelyik idősotthon lakója
ĀKocsis Máté: A veszélyhelyzet idején ez hiányzott Budapestről
ĀA Magyar Honvédség mindig a magyar emberek biztonságát és a haza szolgálatát tekinti legelsőnek - fogalmazott Németh Szilárd
ĀOlyan önkormányzatok jelentkezzenek, amelyek célzott segítséget adnak, és programokat szerveznek idősekne
ĀA legfrissebb információk az operatív törzs tájékoztatójáról
ĀA főpolgármesternek még az álláspontját sem lehet tudni a KDNP-s politikus szerint
ĀA főváros minden indoklás nélkül elvette a pénzt az idősotthontól
ĀAmíg a járvány jelen van, a fertőzés elleni óvintézkedések betartása nagyon fontos
ĀSzombaton várható döntés a budapesti enyhítésekről - A legnehezebb kérdés az iskolák ismételt megnyitása - VIDEÓ
ĀÚjabb hat krónikus betegségben szenvedő hunyt el
ĀAz ÉVOSZ a lakásfelújítások, karbantartások számának emelkedésére számít
ĀUniós állampolgárok bizonyos átkelőkön korlátozás nélkül léphetnek az országba
ĀA koronavírusok egyes fajtáinál már van arra bizonyíték, hogy a vírus az agytörzsi központokba is eljutott
ĀJárvány és alvilág
ĀKülföldi körkép a koronavírus-járvány terjedéséről
ĀNéhány hónapon belül kiderülhet, hogy érinti-e a fertőzés az agyat
ĀA szövetség azért segíti a klubokat, hogy a bajnokság folytatásakor el tudják végezni a szükséges koronavírus-teszteket
ĀA kutatóintézet cáfolta a baloldali újságírók és politikusok hamis állításait
ĀLegkorábban 2021 elejére készülhet el a védőoltás az EU gyógyszer-engedélyeztetéssel foglalkozó ügynöksége szerint