A gazdasági kilábalás már megkezdődött
ĀPénzügyminisztérium: A költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezés kiadásait
ĀPénzügyminisztérium: A költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezés kiadásait
ĀKét beteg elhunyt, az aktív fertőzöttek száma 555
ĀAz emberek önkéntes részvétele nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres, ezért fontos a nemzeti konzultáció is - Meghosszabbították a konzultáció határidejét - Ötmillió vakcinát rendelt Magyarország - VIDEÓ
ĀRomániában aggasztó a helyzet, Németországban és Ausztriában emelkedtek az esetszámok, de Szerbia bizakodhat
ĀAz elhunytak száma 600-ra emelkedett, 3463-an pedig már meggyógyultak
ĀNemzeti konzultáció 2020. Illés Boglárka a szuverenitásunk megőrzését szolgáló patrióta gazdaságpolitika erősítésének kérdéseit emelte ki
ĀAz adócsökkentés a kkv-kat is érinti, jövőre a kisvállalati adó kulcsa egy százalékponttal csökken, tizenkét százalékról tizenegy százalékra
ĀTállai: Nemzetközi szinten is jelentős összegnek számít az a 9200-9500 milliárd forint, amely az intézkedések forrásául szolgál
ĀNemzeti konzultáció 2020. Németh Szilárd: A baloldal nemcsak a védekezésben részt vevőket támadja, nemcsak kamuvideókat gyárt, még az emberek szabad véleménynyilvánítását is meg akarja akadályozni, amiből a Soros-szervezetek mindig kioktatnak minket
ĀA Magyar Írószövetség Dióhéj Irodalmi Találkozóján lép fel a Bordó Sárkány Régizene Rend – Dickmann Roland: A bourdon az a kitartott basszus, amely több hangszer jellemzője
ĀVilágszerte már több mint 18,3 millióan fertőződtek meg az új típusú koronavírussal
ĀA gyerekek minden korcsoportja fogékony az új koronavírusra - 36-an fertőződtek meg egy családi rendezvényen
ĀKormányhivatal: A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott a tömeges halálesetekhez és koronavírus-fertőzéshez
ĀNincs újabb elhunyt, 74 koronavírusos beteget ápolnak kórházban
ĀA magyar pénzintézetek ágazati szűrőt alkalmaznak a munkáltató fő tevékenységi köre alapján, és ilyen esetekben a bankok adóstárs bevonását kérik
ĀElhunyt egy 50 éves krónikus beteg férfi
ĀNemzeti konzultáció 2020. A polgárok jelölhetik ki a kormány mozgásterét
ĀAz emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét - hangsúlyozta Müller Cecília
ĀA magyar védekezés bevált - hangsúlyozta a kormányfő + VIDEÓ
ĀNemzeti konzultáció 2020. Itt a lehetőség a demokrácia megnyilvánulására
ĀA készülő rozsdaövezeti térképeknek minél nagyobb területet kell magukban foglalniuk ahhoz, hogy a lakóingatlan-szektor még inkább segíthesse a gazdaság fellendülését
ĀSzentkirályi Alexandra: Magyarországon az intézkedéseknek köszönhetően még mindig jók az adatok
ĀA kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva, amely alapján augusztus 15-e után sem tarthatnak meg Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket
ĀA pandémiás időszakot leküzdöttük, és most az a feladat, hogy további intézkedésekkelsegítsük azokat, akik vissza akarnak térni dolgozni – mondta Bodó Sándor
ĀKoronavírus: egyre több a fiatal fertőzött, ez állhat az Európa-szerte emelkedő esetszámok mögött
ĀFidesz: Ha a baloldalon múlt volna, százezrek veszítik el munkájukat