Hiába kért szigorúbb intézkedéseket a római kormánytól a Liga
ĀAz olaszországi helyzetről és az Európai Unió helytállásáról nyilatkozott lapunknak Paolo Borchia, a Liga európai parlamenti képviselője
ĀAz olaszországi helyzetről és az Európai Unió helytállásáról nyilatkozott lapunknak Paolo Borchia, a Liga európai parlamenti képviselője
ĀÉszak és dél különböző helyzetben
ĀPárizs szigorít, de nem lesz teljes karantén
ĀSteffen Seibert azonban elmondta, hogy a következő napokban további teszteket is végeznek majd
ĀA hétvégén mintegy 1500 honfitársunknak sikerült hazajutnia +VIDEÓ
ĀA betegek közül 130-at kórházban ápolnak, közülük 14-en intenzív osztályon vannak
ĀEz már a második egymást követő ilyen nap, az elmúlt huszonnégy órában ugyanakkor összesen hatszázketten haltak meg
ĀTedrosz Adhanom Gebrejeszusz bejelentette, hogy tárgyalni fog a küszöbönálló G20-as csúcstalálkozó állam- és kormányfőivel, arra kérve őket, hogy segítsenek a járvány elleni eszközök gyártásában
ĀAz Európai Bizottság elnöke szerint ezt az Európai Unió tagországainak lehetővé kell tenniük
Ā„Uniós koordinációra hiába számítottunk”
ĀA globális gyógyszer-kísérletben összesen négy gyógymódot fog tesztelni az Egészségügyi Világszervezet
ĀEgészségügyi eszközökkel, lélegeztetőgépekkel, szájmaszkokkal, orvosi védőöltözetekkel támogatják a vírussal leginkább küzdő országot
ĀLegalább 50 országban vagy térségben szólítottak a hatóságok otthonmaradásra - Tovább terjed a kór világszerte
ĀMigrációkutató Intézet: A külső határok védelme közegészségügyi és járványügyi színezetet is kapott
ĀLegfontosabb célja, hogy a gyengébb egészségügyi rendszerrel rendelkező országoknak segítséget nyújtson a járvány elleni harcban
ĀHétvégén összesen 1469 magyar indult haza a világ különböző pontjairól - ismertette Szijjártó Péter
ĀAngela Merkel házi karanténba vonul
ĀUgyan az áldozatok száma már ötezer fölött van, reménykeltőek a legfrissebb adatok
ĀAz operaénekes köhögött és belázasodott, ezért döntött a tesztelés mellett
ĀNyugdíjas volt már. Nem kellett volna dolgoznia, de bejárt, mert mindig segíteni akart a túlterhelt kollégáinak
ĀNémetországban már lassul a járvány terjedése - Csehországban már több mint ezer beteg van - Szigorítások több térségbeli országban
ĀA teszt háromnegyed óra alatt kimutatja a fertőzést
ĀEz az ország ipari-gazdasági motorjának tartott észak-olaszországi térség teljes megbénítását jelenti
ĀVasárnap estétől nem léphetnek be az ország területére a nem román állampolgárok - Tovább szigorítanak a kijárási tilalmon Szerbiában - Ukrajnában csak egészségügyi dolgozók utazhatnak tömegközlekedéssel
ĀGiuseppe Conte kormányfő bejelentette, hogy ezentúl kizárólag a létfontosságú termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását fogják biztosítani
ĀNémetországban már közel húszezren fertőződtek meg - Ausztria 22 millió eurót biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira - Bezártak a vendéglátóhelyek Nagy-Britanniában - Lassul a járvány Dél-Koreában
ĀA szövetségi kormány pénzalapokat szabadít fel, amelyekkel Andrew Cuomo kormányzó szabadon rendelkezhet az új típusú koronavírus rendkívül gyors terjedése ellen
ĀA járvány kiindulási országában már csak külföldről érkezőknél mutatták ki a kórt
ĀA halálesetek száma 11 403, viszont 88 256 ember kigyógyult a betegségből