Versenyek nélkül csődbe mehet a száguldó cirkusz
ĀForma–1. Júliusban kezdődhet és decemberben fejeződhet be az autós világbajnoki sorozat
ĀForma–1. Júliusban kezdődhet és decemberben fejeződhet be az autós világbajnoki sorozat
ĀA héten megtartották a legtömegesebb vizsgákat
ĀSportlövészet. Februárban a kontinensviadalon még minden jó volt
ĀA Barcelona és a Real Madrid játékosai koronavírus-teszten és orvosi vizsgálaton is átestek
ĀZárt kapuk mögött játsszák a hátralévő mérkőzéseket
ĀA legnagyobb bevételkiesést a jegyeladások elmaradása okozta
ĀA győri kézilabdázók kivárnak – A vívók változatlanul otthon edzenek – A női asztaliteniszező-válogatottak edzői irányítással végre egymással ütögethetnek
ĀLabdarúgás. A portugálok is eldöntötték, mikor folytatódjon náluk a bajnokság, amelyből még tíz forduló hátra van
ĀA találkozók során mindkét félidőben a játékrész felénél ivószünetet kell tartani a játékosok számára
ĀEgy héttel korábban, május 23-án pedig már Magyar Kupa mérkőzések lehetnek
ĀAz észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) folytatása és befejezése érdekében közel 15 ezer tesztre lesz szükség
ĀA felkészülés újrakezdésének következő fázisában a Barca-futballisták csak kisebb csoportokban tréningezhetnek
ĀLabdarúgás. Az Olympique Lyonnais bíróságon keresné az igazát amiatt, mert az adminisztratív döntés következtében nem indulhat ősszel a nemzetközi porondon
ĀMost úgy tűnik, 2021 májusában kerül majd megrendezésre
ĀSporttudomány. Orvosok, professzorok véleménye szerint a kontaktussal járó sportágakban csak a mindennapos tesztelés bevezetése után lehet elkezdeni a küzdelmeket
ĀTenisz. A játék helyett a francia nyelvet gyakorolja Babos Tímea
ĀAusztriában az elmúlt 24 órában kevesebb mint 50 ember tesztje lett pozitív - Csehországban jelentősen lassult a járvány terjedése
ĀA Juventus futballistájánál először március 21-én mutatták ki a betegséget
ĀLabdarúgás. A csehek már meghatározták, mikor indul újra a szezon, a belgák is fociznának inkább, Franciaországban ellenben befejezettnek nyilvánították a bajnokságot
ĀAz európai topligák közül a Ligue 1 az első, amelynek a járvány miatt idő előtt véget ér a 2019/20-as idénye
ĀNémet lapértesülések szerint augusztus 16-án, majd egy héttel később is a mogyoródi pályán rendeznének versenyt
ĀÚszás. A válogatottak elkezdhették az edzéseket a kijelölt uszodákban