Keleti vakcinák nélkül ötszázezerrel kevesebb embert tudtunk volna beoltani
ĀA magyar kormány nem késlekedett, nem várt Brüsszelre, hanem szerzett orosz és kínai vakcinát, így most félmillióval többen vannak beoltva Magyarországon
ĀA magyar kormány nem késlekedett, nem várt Brüsszelre, hanem szerzett orosz és kínai vakcinát, így most félmillióval többen vannak beoltva Magyarországon
ĀA miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában számolt be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedésekről
ĀÁprilis elejére 2,5 millió, május elejére 4,5 millió ember lehet beoltva Magyarországon - Orbán Viktor már a harmadik és negyedik videót is megosztotta + VIDEÓ
ĀA megbeszélés középpontjában a koronavírus okozta világjárvány alakulása és az egészségügyi veszélyekre való felkészültség áll
ĀOrbán Viktor: Most óvatosnak kell lenni + VIDEÓ
Ā„Hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse a hivatását a jövőben is” - A V4-csoport kormányfői megállapodtak a visegrádi alap emeléséről + VIDEÓ
Ā„A visegrádi országok felelőssége, hogy Európa jövője érdekében megvédjék a kontinenst a külső támadásokkal szemben”
ĀA védekezés elérte a célját – Új hitelkonstrukcióról döntött a kormány - Február közepén indul egy online konzultáció a nyitás kérdéseiről + VIDEÓ
ĀA miniszterelnök a Stern című német hírmagazinnak adott interjút
ĀAmíg nincs elég vakcina, addig alkalmazkodnunk kell a vírushoz
ĀA kormányfő közösségi oldalára töltött fel képeket a kora reggeli találkozóról
ĀOrbán Viktor és a szakemberek már hajnalban üléseztek
ĀVideóban idézte fel a 2020-as esztendőt Orbán Viktor miniszterelnök + VIDEÓ
ĀA családok és vállalkozások érdekében a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéséről rendelkezett + VIDEÓ
ĀA miniszterelnök újabb gyertyát gyújtott meg az adventi koszorúján + VIDEÓ
ĀDecember 24-ről majd csak később lesz döntés, a szilveszteri bulikat nem lehet megtartani - VIDEÓ
ĀCsak közös megoldást fogadunk el a lengyelekkel, egy külön kiegészítést nem – mondta a miniszterelnök – Mindent meg fogunk tenni, hogy a vakcina a lehető leggyorsabb módon elérhető legyen + VIDEÓ
ĀOrbán Viktor levélben arra reagált, hogy Martin Schulz a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot
ĀA Nézőpont Intézet legújabb felmérése szerint nehéz lesz a baloldalon megtalálni Orbán Viktor kihívóját
ĀMától veszi át Orbán Viktor kormányfő a stafétabotot Tisza Kálmántól, mostantól ő az, aki a legtöbb időt töltötte a miniszterelnöki bársonyszékben
ĀAz idősek hétfőtől péntekig 9 és 11 óra között védett sávban vásárolhatnak - A szabályozás keddtől hatályos + VIDEÓ
ĀSoros a világ egyik legkorruptabb szereplője – Az ország nagyon stabil pénzügyi lábakon áll – A magyarok leginkább a magyar vakcinában bíznak – A kormányfő a napját az operatív törzs ülésén kezdte + VIDEÓ
ĀA kormányfő a kis- és közepes vállalkozásokat segítő tanácsokat vár a kamarától + VIDEÓ
ĀOrbán Viktor: A globális járvány hatalmas kihívást jelent nemcsak az egészségügyi rendszerek, hanem a gazdaság számára is
Ā„A magyar ma is templomépítő nemzet, amire a mostani, templomromboló időkben igencsak büszkék lehetünk” + GALÉRIA, VIDEÓ
ĀHa a V4-ek tudnak együtt növekedni, befolyásos szereplői lesznek az európai politikának – fogalmazott a miniszterelnök + VIDEÓ
ĀÚgy döntött a kormány, hogy nem kell műtéteket halasztani – 2022. december végig ismételten 5 százalékos lesz az újépítésű lakásokra az áfa + VIDEÓK
ĀOrbán Viktor: Megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki + VIDEÓ
ĀA magyar miniszterelnök Andrej Babis cseh és Mateusz Morawiecki lengyel kollégájával közösen az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel találkozott Brüsszelben - GALÉRIA - VIDEÓ
ĀA „libernyák” doktrína, beszédmód és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik – mutat rá a miniszterelnök