Trump merénylője is adományozott ActBlue platformon
ĀEz volt az a Demokrata párthoz közel álló adományozó felület, amit Korányi Dávidék is használtak
ĀEz volt az a Demokrata párthoz közel álló adományozó felület, amit Korányi Dávidék is használtak
ĀNAPI KOMMENTÁR. Az ma sajnos természetes, hogy a Nyugat, élén Amerikával nem a demokráciát akarja kiszélesíteni
ĀNAPI KOMMENTÁR. Miközben az ellenzék minden választás előtt bedobja a kormányerők potenciális választási csalásra való törekvését, amit még egyszer sem sikerült bizonyítani, most hallgat
ĀA központ honlapján olvasható elemzés szerint az amerikai baloldalnak kifejezett célja a magyar nemzeti kormány és Orbán Viktor miniszterelnök megbuktatása
ĀPolitikai haszonnal ugyan egyelőre nem jár a tengerentúlról érkező beavatkozás, de sosem lehet tudni: jöhet egy új párt, jöhetnek nehezebb idők
ĀMindenki megnyugodhat, nem történik semmi rendkívüli, minden marad úgy, ahogy eddig is volt, a Soros-szervezetek nem vonulnak ki Európából
ĀÖreg vagyok már bohócnak! – ezzel a felütéssel búcsúzott el Horváth András egykori adóhivatali revizor, az ellenzéki politizálás egyik „civil” vezéralakja híveitől
ĀNAPI KOMMENTÁR. Herényi Károly a választójogi törvénytervezet módosítása kapcsán nem azért ujjongott, mert a jövőben a civil szervezetek is csak magánszemélyektől fogadhatnak el támogatást, mint a pártok
ĀA dollárbaloldal „intézője” minden második esetben az Egyesült Államokba ment
ĀNAPI KOMMENTÁR. A baj csak az, hogy KariGeri nemcsak a keresztény ünnepkör bálozós időszakában mond brüsszelita kioktatásokat, hanem valószínűleg akkor is, amikor megbízói erre kérik
ĀKarácsony Gergely volt tanácsadóját költségvetési csalással gyanúsítja a közérdekű ügyekben tett bejelentéseiről ismert Tényi István
ĀKarácsony úgy van jelen a közéletben már kétszer miniszterelnök-jelöltként is, nem csak egy világváros vezetőjeként, hogy maga nem tud soha semmit, neki nincs köze kudarchoz, ballépéshez, melléfogáshoz, korrupciógyanús ügyhöz
ĀA spekuláns fiával közvetlenül az első utalás előtt találkozhatott Korányi Dávid
ĀKendernay János 2019-ben a német zöldek EP-listájára akart felkerülni
ĀTovábbra is várják a „dollárbaloldal” válaszait
ĀKorábban huszadrangú témának nevezték a frakciófinanszírozást
ĀA plakátokon jól látható a baloldali pártok mellett Márki-Zay Péter mozgalmának logója is
ĀLehet ezt a kijelentést csűrni-csavarni, így vagy úgy, de ha ennek a pénznek semmi köze a parlamenti választáshoz, a kampányhoz, akkor júniusban a pénz megérkezését mégis miért hozta összefüggésbe a választási elszámolással?
ĀA főpolgármester nem siet tisztáznia magát a tiltott kampányfinanszírozás során felmerült összejátszások ügyében
ĀA baloldal egyik kulcsfigurája és finanszírozója így nem csak névlegesen lesz közel a Soros szervezetekhez
ĀA baloldal egyre dagadó kampányfinanszírozási botránya kapcsán Karácsony Gergely felelősségét is firtató molinókkal akciózott a Fidelitas
ĀPróbáljuk életszerűen elképzelni, amint jönnek az Action for Democracy perselyesei, s az amerikás magyarok halmazából kiválasztják a magyar állampolgársággal bíró amerikás magyarok halmazába tartozókat
ĀA nemzetközi összekötő: Korányi Dávid még 2009-ben elkísérte Bajnait a New York-i Soros-tárgyalásra
ĀKözel egymilliót kap havonta Budapesttől Karácsony Gergely barátja, az újabb Gyurcsány-fióka