A legnehezebb mérkőzése előtt áll a Fradi
ĀAz idén döntős Fiorentina vendége lesz csütörtökön a magyar bajnok
ĀAz idén döntős Fiorentina vendége lesz csütörtökön a magyar bajnok
ĀA magyar bajnok két hét múlva az idén döntős olasz Fiorentina vendége lesz a második körben
ĀA 45 éves szakember kifejtette, nem kell sok változtatás az együttesnél
ĀA magyar bajnok sorozatban ötödször szerepelhet valamelyik európai kupa főtábláján
ĀA bérletek ára 8200-tól akár 23 ezer forintig is terjedhet
ĀMonacóban kisorsolták az UEFA Európa Konferencia Liga csoportbeosztásait
ĀA magyar bajnok a selejtező negyedik fordulójának csütörtöki visszavágóján 3-0-ra nyert a litván Zalgiris Vilnius ellen
ĀLucas Paqueta a Manchester Unitedbe igazolhatna, de az eljárás keresztülhúzhatja a klub és a játékos számításait
ĀMáté Csaba, a Fradi megbízott edzője kihirdette kezdőcsapatát
ĀA Ferencváros vezetőedzője szerint muszáj rotálnia, mert anélkül biztosan lesznek sérülések
ĀA visszavágóra egy hét múlva kerül sor Aktobéban
ĀA Konferencia-liga selejtező negyedik fordulójának első mérkőzéseit augusztus 24-én rendezik
ĀA második félidő hosszabbításában szerzett vezetést a hazai csapat, így 1–0-as végeredménnyel zárult a mérkőzés
ĀA házigazda 2–1-re nyert a lett Riga ellen a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában
ĀA Ferencváros hazai pályán 4–0-ra múlta felül az ír csapatot
ĀA győztes gólt a második félidő elején a montenegrói Stefan Loncar szerezte
ĀTámadószellemű ellenfélre számítanak
ĀA Ferencváros vezetőedzője abban látja a nehézséget, hogy a Ferencvárosnál teljesen átalakult az együttes
ĀA megszerzett ezüstéremmel a Konferencia-liga selejtezőjében indul majd a tavaly még NB II-es meglepetéscsapat
ĀElsőként a Fiorentina jutott a négy közé
ĀA német csapat mind a két félidő elején szerzett egy-egy gólt, meg az utolsó akcióból
ĀMichael Boris csapata 2–1-es előnnyel várja a visszavágót, de a továbbjutáshoz a kintihez hasonlóan jó teljesítményre van szüksége
ĀBudu Zivzivadze és Dárdai Pál szerezte a gólokat
ĀCsercseszov csapata elveszítette a legutóbbi két hazai kupamérkőzését
ĀA Kisvárda története első nemzetközi szereplésekor mindkét hazai meccsét megnyerte
ĀBudu Zivzivadze két gólt szerzett Chisinauban