A klasszikus és a kortárs zene kiválóságai hallhatók a negyedik Liszt Ünnepen
ĀAz eseménysorozat nyitányaként október 9-én az Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg
ĀAz eseménysorozat nyitányaként október 9-én az Árpád-házi Szent Erzsébet történetéből született oratórium, a Szent Erzsébet legendája elevenedik meg
ĀA rendezvény látogatása ingyenes
ĀA kézműves portékák mellett gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a Budai Várban
ĀAz öt nap alatt a résztvevők 120 színpadi produkciót láthattak
ĀAz énekesnő turnéja iránt hatalmas az érdeklődés
ĀA búcsúturné európai részét a Sum 41 több mint 35 ezer rajongó előtt fogja lezárni a párizsi La Défense Arenában
ĀA kiállítások mellett családi és gyermekprogramokkal, filmvetítésekkel, interaktív eseményekkel, népművészeti attrakciókkal és koncertekkel is készülnek
ĀA Balatonra érkezik az ország legnagyobb házibulija
ĀA nyári koncertekre ingyenes a belépés
ĀHankó Balázs szavai szerint a fesztivál közösséget épít és identitást őriz
ĀA Budapesti Fesztiválzenekar vásárán és családi napján minden órában kezdődik kamarakoncert
ĀElőször rendezik meg a Budapest Garden Party Zenei – Gasztrofesztivált
ĀGyerekelőadásokkal és helytörténeti sétákkal is készülnek
ĀKoncerthelyszínné változik a mikepércsi templomkert
ĀA műsor gerincét nemzetközi sztárok, nagy hazai fesztiválkedvencek adják, de szívesen mutatnak be minden évben feltörekvő új zenekarokat, előadókat is
ĀMájus és október között az ország legnépszerűbb előadói látogatnak a Mosoni-Duna partjára
ĀA jövőre negyvenéves zenekar 2025-ben különleges koncertekre készül, emellett Bob Marley-ra is megemlékeznek, aki nyolcvanéves lenne
ĀA programkínálatban kezdőket is váró táncházak, improvizációs open mic estek, DJ-szettek és külföldi előadók is szerepelnek
ĀA Budapest Open Road Days a 35 éves Tankcsapdát is vendégül látja
Ā„Közelebb vagyunk a majmokhoz, mint a mesterséges intelligenciához”
ĀA 65 éves énekesnő Los Angeles-i koncertjén mesélt rajongóinak a találkozásról
ĀA chicagói punk-rock zenekar két éve járt utoljára nálunk
ĀA Bëlga tíz év után tér vissza a rendezvényre
ĀA január 21-i nyitókoncerten az Academy of St. Martin in the Fields és Beatrice Rana lépett fel Mozart és Haydn darabjaival