„A baloldal továbbra sem segít a járvány elleni harcban”
ĀHalász János: A jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, valamint a munkahelyek megvédéséről szól
ĀHalász János: A jövő évi büdzsé a gazdaság újraindításáról, valamint a munkahelyek megvédéséről szól
ĀA visegrádi együttműködés lengyel elnökségének első csúcstalálkozóját rendezik meg pénteken Varsóban
ĀÁSZ: 91,8 milliárd forinttal növelik a költségvetés kiadási és bevételi főösszegét
ĀAz összegek lényegesen magasabbak, mint a 2010-es büdzsé adatsorai
ĀA Fidesz frakcióvezetője üzent a baloldalnak és Karácsony Gergelynek
ĀEmelkednek jövőre az oktatásra és egészségügyi kiadásokra szánt állami források
ĀAz ipar és a szolgáltatási szektor jótékonyan hat a növekedésre, rekordmagasságban van a külkereskedelmi többlet, és érdemben mérséklődött az ország sérülékenysége
ĀA mostani krízis előtt Magyarország stabil és mérsékelt költségvetési hiánnyal rendelkezett
ĀCsütörtökön további tizenhárom óra, pénteken pedig újabb hat óra áll majd rendelkezésre a büdzsé vitájára
ĀA gazdaságvédelem költségvetése
Ā„A járvány elleni védekezést is akadályozták, és most is az az első dolguk, hogy politikailag támadják a költségvetést”
ĀA kormány jövőre 4,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol - Minden területre több jut - Július elején lesz a zárószavazás - Elérhető a büdzsé tervezete + VIDEÓ
ĀAz előterjesztést hagyományosan Kövér László veszi át + VIDEÓ
ĀA gazdaság újranyitásának költségvetése készült el + VIDEÓ
ĀVarga Mihály: A kormány szerdán tárgyalja a tervezetet
ĀJól teljesít az államkassza
ĀMárciusban kiemelkedő összeget tettek ki az egészségügyi eszközbeszerzések
ĀKiadáscsökkentésre figyelmeztet a számvevőszék elnöke
ĀJelentős forrás jut a családvédelmi akciótervre, a közút- és vasúthálózat modernizációjára
ĀA kész akciótervet április 6-án vagy 7-én mutatják majd be
ĀA pénzügyminiszter közölte, keresik a forrásokat arra, hogy a magyar gazdaság újra tudjon indulni, és a későbbiekben olyan sebességgel haladjon, mint amilyen a korábbi hónapokra volt jellemző
ĀA büdzsétervezet elfogadhatatlan az EP számára - Orbán Viktor a csúcstalálkozó előtt Charles Michellel tárgyalt+GALÉRIA
ĀMásfél év alatt lazán 380 milliót fizettek ki tanácsadóiknak, cégeknek
ĀA kormány felelősségteljes gazdálkodásának eredményeként továbbra is a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi az államháztartást
ĀJövő héten kezdi meg őszi ülésszakát a Parlament
ĀVarga Judit: A dokumentumban foglaltak tovább csökkentik a fejlesztési pénzeken belül a kohézióra szánt összeget is
ĀKovács Árpád, a KT elnöke évről évre kikéri és figyelembe veszi a szakmai műhelyek legszélesebb körének véleményét, hogy megalapozza döntéseit