Százezer észak-koreai katona megindulásától retteg a Nyugat
ĀKözben még mindig nem döntötték el, hányan érkeztek eddig, és harcolnak-e már vagy sem
ĀKözben még mindig nem döntötték el, hányan érkeztek eddig, és harcolnak-e már vagy sem
ĀA rendeletet november 11-én írták alá
ĀAz észak-koreai vezetőt jobban féltik gyarapodó nyilvános megjelenései miatt
ĀA nyugati elemzők félelmetesebbnél félelmetesebb forgatókönyveket vázoltak fel
ĀA szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták mintegy 400 kilométert repültek északkeleti irányba kilövésük Phenjantól északra eső helyszínétől
ĀA nukleáris arzenál gyors növelését helyezte kilátásba Kim Dzsongün észak-koreai vezető
ĀA továbbfejlesztett 240 milliméteres rakétakilövő rendszer sikeres tesztjén vett részt Kim Dzsongün észak-koreai vezető
ĀKim Dzsongün észak-koreai vezető felügyelte a fegyver szombati akcióját
ĀAz elhúzódó orosz–ukrán konfliktus segített Észak-Koreának kitörni az elszigetelődésből
ĀDél-Korea még elemezi az esetet, és nem tudta azonnal megerősíteni, hogy voltak-e áldozatok vagy keletkezett-e kár észak-koreai tulajdonban – derült ki a katonai szóvivő, I Szongdzsun tájékoztatásából
ĀEzért utazott volna Phenjanba a múlt héten az orosz elnök?
ĀMoszkva többször és kategorikusan visszautasította a nyugati országok vádjait a Phenjannal való illegális katonai-technikai együttműködésről
ĀVlagyimir Putyin orosz elnök kétnapos állami látogatásra érkezett Észak-Koreába – jelentette a RIA Novosztyi
ĀMoszkva és Phenjan kereskedelmi és biztonsági megállapodásokat fog kialakítani, amelyek mentesek a Nyugat nyomásától – jelentette ki az orosz elnök
ĀKülföldi szakértők úgy vélik, Észak-Korea azért teszteli rakétáit, hogy azokat Oroszországnak reklámozza
ĀA szöuli székhelyű Dél és Észak Fejlődés Intézete (SAND) szerint, amely fényképeket is közzétett az eskütételi ünnepségről, a fogadalmakat feltehetően még Kim január 8-i, negyvenedik születésnapja alkalmával tették
ĀA Kim Dzsongun elnök által irányított gyakorlat célja a nukleáris robbanófejjel ellátott rakéták kilövésére alkalmas „szupernagy” rakétavetők tesztelése volt
ĀA Moszkva és a Phenjan közötti együttműködés 2023 második felében élénkült fel
ĀA phenjani rezsim Dél-Koreát tekinti „legfőbb ellenségének”
ĀA gyakorlatokat csütörtökön rendezték a Sárga-tenger és a két Korea határának közelében
ĀAz ajándék „egyértelmű kinyilvánítása a két vezető különleges és személyes kapcsolatának" – közölte a KCNA
ĀA szakértők szerint a rendelkezés hátterében az exportigények kielégítése állhat, a legvalószínűbb megrendelő pedig Oroszország lehet
ĀA KCNA hírügynökség beszámolója szerint Putyin megköszönte Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek a Phenjanba szóló meghívást, és kifejezte hajlandóságát, hogy „egy korai időpontban” ellátogasson az országba