Lengyelország 160 tonna ukrán gabonát öntött ki a vasúti szerelvényekből + VIDEÓ
ĀVarsó és Kijev viszonya jelentősen megromlott az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó embargó miatt
ĀVarsó és Kijev viszonya jelentősen megromlott az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó embargó miatt
ĀA szakmai egyeztetésen szó esett Európa befektetési vonzóképességéről, munkaerőpiaci helyzetéről és az EU egységes piacának rendszeréről is
ĀA kábítószer készítői két budapesti lakásban keverték az amfetamint tartalmazó folyadékból a szilárd halmazállapotú kábítószert
ĀMagas kockázatot látnak az energiaárak alakulásában, a szakképzett munkaerő hiányában, a gyenge belföldi keresletben és a magas bérköltségekben is
ĀA jelentésből az is kiderül, hogy Phenjan legjelentősebb kereskedelmi partnere továbbra is Kína
ĀKitért arra is, hogy a keleti és a nyugati vállalatok mára minden eddiginél szorosabban függenek egymástól
ĀNagy István leszögezte: Magyarország fenntartja az Ukrajnából érkező termékek nemzeti importtilalmát, amíg nem születik azzal egyenértékű nemzetközi megoldás
ĀA kedvezmények hozzájárulnak az ukrán gyártók és exportőrök a háború következtében kialakult nehéz helyzetének enyhítéséhez
ĀA kormány támogatja a vízummentességi és a szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozását a régió országaival
ĀEgy temetkezési vállalat munkatársai dokumentumokat hamisítottak meg annak érdekében, hogy holttesteket vihessenek el kórházakból és idősotthonokból
ĀKeresletnövekedés volt megfigyelhető Európában, Japánban és Ázsia többi országában is, részben a nemzetközi turizmus élénkülésének köszönhetően
ĀAfrika déli része felé, a Jóreménység-fok irányába kerülnek
ĀA kínai miniszterenök leszögezte: az üzleti közösség észszerű aggályainak kezelésére aktív lépéseket fognak tenni
ĀA Mercedes-Benz az elektromobilitás és a luxusmodellek térnyeréséről számolt be a magyarországi újautó-piacon
ĀA nagy áruházláncok január elején elindították készletkisöprő akcióikat
ĀA két vezető a davosi Világgazdasági Fórumot (WEF) megelőzően tárgyalt egymással
ĀMagyarország földrajzi helyzetéből adódóan a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Közép-Kelet-Európa legnagyobb gyűjtő-elosztó központja lett
ĀA kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést
ĀA tájékoztatás szerint hat fegyveres szállt fel a Libériában regisztrált teherhajó fedélzetére
ĀA gyártók 2024. június 30-ig még forgalomba hozhatnak jelölés nélkül palackokat
ĀA dán cég kedden tett bejelentést erről, miután december végén 48 órán át szüneteltette teherforgalmát a Vörös-tengeren
ĀA Vörös-tengeren 2009 óta állomásoznak iráni hadihajók
ĀIdén országos átlagban gyakorlatilag megállt a drágulás
ĀA parancsnokok épp ezért szándékosan késleltetik az üres állások betöltését
ĀTeljesen megváltoztatja a döntés az orosz gazdaságot
ĀNagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az EU-ból
ĀA marihuána jellegzetes szagára figyelt fel az utcán egy szolgálaton kívüli rendőr
ĀMisusztyin szerint a nyugati valutákat szinte teljesen kivonták az orosz–kínai kereskedelemből