A kormány továbbra is fellép a túlzó áremelések ellen
ĀZsigó Róbert szerint érdemes volt bevezetni ezt az intézkedést
Az EU részben megvalósíthatatlannak tartja az amerikai kereskedelmi igényeket
ĀMég ha megállapodás születik is, az Egyesült Államok vámjainak egy része hatályban marad
Együttműködik a türk államokkal az MKIK
ĀA magyar kamara teljes jogú tagja lett a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének
Újabb lépések az áremelésekkel szemben
ĀNagy Márton a patikák önkéntes árkorlátozásáról számolt be
Robbanószerek hatástalanítására is alkalmas robotok
ĀA távirányítású merülőeszközöket kereskedelmi célokra már használják
Az EU visszavág: kvóták és vámok Ukrajnának
ĀAz ideiglenes kedvezményeket leváltják a szigorú szabályok
Donald Trump a kínai elnökkel beszélt
ĀAz amerikai elnök úgy fogalmazott, tisztázták a ritkaföldfém-termékekkel kapcsolatos kérdéseket
Csak egy ország termel elegendő élelmiszert saját szükségleteinek fedezésére
ĀMely országok tudnák önállóan ellátni magukat, ha az összes nemzetközi élelmiszer-kereskedelem leállna?
Az Egyesült Államok minden alapot nélkülöző vádakkal illeti Kínát
ĀA kínai fél hangsúlyozta, hogy továbbra is komolyan veszi a tárgyalásokon elért egyezséget
„Az idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk”
ĀSimicskó István törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy legyen hagyományos pénztár is a boltokban
Olajkereskedelmi együttműködést kötött az MVM és a Mol
ĀMindkét cég a Baku–Tbiliszi–Ceyhan kőolajvezetéken keresztül szállítja a nyersolajat
Szegeden nyílt meg az ország első hibrid okosboltja
ĀA személyzet nélküli üzemmódban a bolt egy telefonos alkalmazással használható
A közös kihívásokra közös megoldásokat kell találni
ĀAz EU kiegyensúlyozott eredményt kíván elérni az Egyesült Államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokban
Jelentősen nőtt az orosz–amerikai kereskedelmi forgalom
ĀAz USA márciusban 219 millió dollárra növelte orosz műtrágyaimportját
Történelmi egyezség az USA és Nagy-Britannia között
ĀTrump: Vámmentesség és új piaci lehetőségek
Az ókori görög arisztokrata, aki háromszor uralkodott Athénban
ĀHérodotosz szerint születését csodás előjelek előzték meg
Az Amazon is elindítja műholdas internetszolgáltatását
ĀA cég 10 milliárd dollárt szán saját rendszere kiépítésére
Kína az amerikai vámok sújtotta cégek és munkavállalók támogatását ígéri
ĀA Kínai Kommunista Párt csúcsszerve szorgalmazta, hogy az ország alapos tervezéssel készüljön fel „a legrosszabb forgatókönyvekre”
Az Egyesült Államok India legnagyobb kereskedelmi partnere
ĀJórészt gazdasági kérdésekről volt szó JD Vance és az indiai kormányfő megbeszélésén
Helyteleníti a vámemelések gyakorlatát az ENSZ
ĀRossz megközelítést követnek, sem kiszámításuk, sem végrehajtásuk módja nem szolgálja a tervezett eredmények elérését
Donald Trump Giorgia Melonit is fogadja a Fehér Házban
Ā„Minden ország, ideértve Kínát is, találkozót akar!”
Csökkentette a globális áruforgalmi előrejelzését a WTO
ĀA vámok bár közvetlenül nem érintik, de áttételesen negatív hatással lehetnek a szolgáltatások kereskedelmére is.
Lecsapott a GVH, eljárás a Spar és az Auchan ellen
ĀFokozott figyelemmel kíséri az élelmiszerpiacokon zajló folyamatokat
Az árrésstop működik!
ĀÁtlagosan közel húsz százalékos árcsökkenést eredményezett az intézkedés
