Öngyilkos lett a Vuhledart védő ukrán erők parancsnoka
ĀA város eleste után egyből megindult a bűnbakkeresés és egyre vadabb ötletek születnek a katasztrófa megelőzésére
ĀA város eleste után egyből megindult a bűnbakkeresés és egyre vadabb ötletek születnek a katasztrófa megelőzésére
ĀA bancsinszkiji metropolita fiai közül három már belerokkant a háborúba, most a legkisebbet is elvitték katonának, pedig hamarosan apa lesz
ĀAz oroszokat vádolják a toborzóközpontok előtti tüntetések szervezésével
ĀNéhány órával az odesszai eset után, amiről lapunk is beszámolt, a Voliny megyei Kovelben is megtámadták a TCK épületét
ĀEgy csoport autóval hajtott be a TCK területére, és összecsapott a katonákkal, hogy kiszabadítsa az ismerősüket
ĀAz ukrajnai mozgósítás megerősítéséről szóló törvény május 18-án lépett hatályba
ĀHa a jogszabályok szigorodnak, a helyzet még bonyolultabbá válhat
ĀAz ukrán kormány világossá tette polgárai számára, hogy ne várjanak tőle semmi jót
ĀAz embereknek annyira elegük van a kényszersorozásból, hogy lassan már bármire képesek
ĀElképesztő videó jelent meg az ukrán közösségi médiában
ĀLebukott a vinnicai toborzóközpont vezetőjének fia
ĀAz ukrajnai férfiak államhatáron átszökését egyesek már napi több ezer főre teszik
ĀEmbervadászattá vált a sorozás
ĀTöbb tényezőről is beszélt az orosz elnök az ukrajnai konfliktusban
ĀAz előterjesztést 256 képviselő támogatta az elfogadáshoz szükséges 226 helyett
ĀNyolc évet kaphatnak a renitensek
ĀAz ukrán futballklubok nem hajlandók Kárpátalján játszani, félnek a kényszersorozástól
ĀAz embereknek elegük van a háborúból és a kegyetlen öldöklésből
ĀEz is egyfajta esélyegyenlőség: Kijev a krónikus és a potenciálisan halálos betegek előtt is „megnyitotta” az utat a hadseregbe
ĀKezd kibontakozni a rettenet a barátságos álorca mögül
ĀMár az sem számít, ha valaki rokkant vagy éppen nincs egy lába, a frontszolgálatra így is alkalmas