Cimborám, Vilmos
ĀKeir Starmer munkáspárti miniszterelnök Margaret Thatcher és I. (Angliai) Erzsébet után a férfiakra is rávetette magát, és még magának a nagy Shakespeare-nek a portréját is eltávolíttatta a Downing Street 10-ből
Több ország óva intette Teheránt a válaszcsapástól
ĀAz eszkalációval fenyegető katonai konfliktus azonnali lezárására szólították fel a feleket
Az ukrajnai háborúról és a migrációról egyeztetett az olasz és a brit kormányfő
ĀAz olasz és a brit fél a békét szorgalmazta a Közel-Keleten is
Párizs és London szerint létfontosságú Ukrajna támogatásának folytatása
ĀEmmanuel Macron és Keir Starmer megvitatta a közel-keleti helyzetet is
Az eddigi legnagyobb lázadás a migráció ellen az Egyesült Királyságban
ĀHalottak, sebesültek gyújtogatások, rablások kísérik az egyre durvább utcai jeleneteket
„Pokolba” került a brit kormányfő a Politico szerint
ĀSir Keir Starmernek zavargásokkal és az elégedetlen brit börtönlakókkal kell egyszerre foglalkoznia
A brit miniszterelnök kemény választ ígért az erőszakosan tiltakozó tüntetőknek
ĀAz egy hete tartó zavargások alatt történt összecsapásokban 12 rendőr megsérült
Ismét zavargások törtek ki a három kislány meggyilkolásának helyszínén
ĀTöbb százan támadtak rendőrökre Sunderland belvárosában
A brit kormányfő hatékonyabb fellépést ígért az erőszakos tüntetőkkel szemben
ĀKeir Starmer: Az új intézkedéseknek köszönhetően a londoni kormány „véget fog vetni az elenyésző ostoba kisebbség” által gerjesztett erőszaknak
Megalakította kormányát az új brit miniszterelnök
ĀUrsula von der Leyen telefonon gratulált az új brit kormányfőnek
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője az új brit miniszterelnök
ĀPénteken felkérte az új kormány megalakítására az uralkodó
Európai vezetők üdvözölték a brit választásokon győztes Keir Starmert
Ā„Örültem az első eszmecserénknek”
Már a brit baloldalnak is elege van a migránsokból
ĀKeir Starmerék szerint az egymást váltó konzervatív kormányok elmélyítették a bevándorlási válságot