Tragikus tűzeset Százhalombattán
ĀEgy férfi összeégett holttestére bukkantak a kiégett épületben
Ágyban dohányzott egy nyugdíjas Szombathelyen, az életébe került
ĀA négylakásos sorház többi lakását nem érintette a tűz
Katasztrófavédelem: Befejeződött az idei szúnyoggyérítési program
ĀHangsúlyozták, hogy a csapadékos tavasz és nyár kedvezett a csípőszúnyogok szaporodásának
Megszökött hetvenöt krokodil egy tenyésztelepről
ĀA katasztrófavédelmi hatóság egyik tisztviselője szerint ellenőrzik a területet
Nemzetközi csapatversenyre utazik a HUNOR
ĀA kazahsztáni verseny feladatai között szerepel majd kötéltechnikai, vízi és műszaki mentés, valamint búvárfeladat is
Vihar: útra, épületekre dőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat
ĀAz ország több vármegyéjét érinti a vihar, az intenzív csapadék és az erős szél fákat döntött ki, ágakat szakított közutakra, járdákra, kerítésekre és vezetékekre
Kilenc vármegyében és a fővárosban folytatódik a szúnyogirtás
ĀA kezeléseket földi úton, a települések lakott részein végzik platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel
Katasztrófavédelem: 37 új, fecskendős tűzoltóautó áll szolgálatba uniós támogatással
ĀA beszerzés a Széchenyi 2020 programban valósul meg
Kigyulladt tartálykocsi miatt lezárták a 62-es főutat Székesfehérvárnál +VIDEÓ
ĀA hírek szerint a tűzben szerencsére senki nem sérült meg
Halálos háztűz volt Tiszacsermelyen
ĀEgy ember épségben el tudta hagyni az épületet, egy idős férfi holttestére viszont a tűzoltók találtak rá oltás közben
A magyar katasztrófavédelem segítséget ajánlott az árvíz sújtotta Szlovéniának
ĀA felajánlott szakemberek és eszközök csak a segítség elfogadását követően indulnak Szlovéniába
Katasztrófavédelem: Háromszor okoztak tüzet a főzőlapot bekapcsoló macskák
ĀJász-Nagykun-Szolnokban pedig egy egész családot tartott rettegésben egy macska
Védekezési munkák zajlanak Zalában a Mura áradása miatt
ĀA szakemberek éjfélre várják a tetőzést, az előrejelzések szerint azonban keddtől kedvezőbb időjárási fordulat áll be
Vietnamban többen meghaltak villámárvizekben és földcsuszamlásokban
ĀA délkelet-ázsiai országban augusztus eleje óta heves felhőszakadások voltak
A Nébih hétfőtől visszavonja a tűzgyújtási tilalmat az alföldi vármegyékben is
ĀAz elmúlt 24 óra csapadékos időjárásának köszönhetően megszűnt a fokozott tűzveszély
Tíz hektáron ég az erdő aljnövényzete a XVIII. kerületben
ĀA fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a helyszínre
Többen ütköztek az M1-esen
ĀAz autókban összesen hatan utaztak a baleset idején, de mindenki kiszállt a járművekből
Robbanás egy családi házban
ĀSzabadnapos tűzoltó fékezte meg a lángokat, de a ház így is lakhatatlanná vált
Videón, ahogy lángol egy hibrid Porsche az M0-son
ĀA tüzet a monori és a fővárosi hivatásos tűzoltók oltották el
Nébih: Már nyolc vármegyére terjed ki a tűzgyújtási tilalom
ĀAz intézkedést az indokolta, hogy továbbra sem várható elegendő csapadék
Hőségriasztással indul a jövő hét
ĀAz Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság fokozott elővigyázatosságra szólított fel többek között azért, mert idén már 3800 tűz volt a szabadban
Tűz ütött ki egy oroszlányi hulladéktelepen
ĀA lángok oltását a város önkormányzati tűzoltói megkezdték
Szigeten rekedt embereket mentettek a tűzoltók Rábagyarmatnál
ĀA szentgotthárdi és körmendi hivatásos tűzoltók kitolható létrák és kötelek segítségével mentették ki az embereket