Kásler: Az új egészségkultúra középpontjában a megelőzés áll
Ā„A kormányzati szemlélet célja az, hogy az emberek minél hosszabb ideig élhessenek egészségben”
Ā„A kormányzati szemlélet célja az, hogy az emberek minél hosszabb ideig élhessenek egészségben”
Ā„Ezeket a törekvéseket akarja a liberális világ elvtelen politizálása szétverni”
ĀKórházkápolnát és rendelőket áldott meg Erdő Péter
ĀJelenleg 158 beruházás van folyamatban ezen a területen
ĀA kormány célja, hogy a fogyatékkal élőknek is biztosítsa a kultúra nyújtotta kincseket
ĀKásler: A magyar kormány figyelembe veszi döntései hatását a családokra - Varga Mihály szerint a gazdaság teljesítménye alapot teremt a növekvő családtámogatásokhoz
ĀEbben segít a nemzetközileg is páratlan, hét tételből álló családvédelmi program
ĀAz állam egyedül nem tudja, a roma közösségek pedig egyedül nem képesek megvalósítani a felzárkózást, mutatott rá a miniszter
Ā„Azt szeretnénk, ha okosak lennének és jó nevelésben részesülnének”
ĀA miniszter emlékeztetett arra, hogy augusztus 20. nemcsak az államalapítás, hanem az új kenyér ünnepe is, amikor a magyarok hálát adnak azért, hogy itt élhetnek és olyan termőfölddel rendelkeznek, amelynek kincse a kenyér
ĀÖsszesen 592 milliárd forinttal jut több forrás a tárca által koordinált területekre
ĀA budapesti Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia megalakulásáról számolt be Lyonban a miniszter
ĀKásler Miklós elmondta, hogy a beruházás 370 millió forintból valósult meg
ĀKásler: Így 95 milliárd forintból 7700 férőhely jöhet létre országszerte
ĀA szervtranszplantációkhoz szükséges felszerelések és képzések megfelelőek, a klinikai váróhelyiségek állapotán igyekeznek javítani a jövőben
ĀAz intézet korszerű informatikai eszközökkel gazdagodik
ĀA tábor programjai évről évre tartalmas kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak a gyermekeknek
ĀA zarándokutak mentén négy színpadot állítottak fel, amelyeken helyi előadók, csángók, székelyek és erdélyi magyarok produkcióit láthatták az érdeklődők
ĀAz emberi erőforrások minisztere a Lakitelek Népfőiskolán tartott előadást
ĀA régi rendelőintézetből kialakított intézmény a város történetének legnagyobb sajáterős beruházása
ĀRegionális miniszteri onkológiai együttműködési és partnerségi konferenciát tartottak Budapesten
ĀA magyar szenteket bemutató kötetet kapott Ferenc pápa+MH VIDEÓ
ĀSzombaton Hargita megye vezetőivel, valamint Csíkszereda polgármesterével találkozott
ĀA 7-1-es magyar-angol labdarúgó-mérkőzés 65. évfordulója alkalmából tartottak sajtótájékoztatót
ĀDíjakat és elismeréseket adott át a miniszter a Magyar Sport Napja alkalmából
Ā„Aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között”
Ā„A mentők emberi hozzáállását semmi nem pótolja, a kormány lehetősége az, hogy a körülményeket biztosítsa”
ĀA kormány 2010 óta 11,5 ezer milliárd forintot fordított az egészségügyre, ebben az évben ez az összeg 1700 milliárd forint lesz