A református szeretetszolgálat programja rászoruló gyerekek karácsonyi kívánságát teljesíti
ĀA program oldalán közzétett kéréseket az adományozók kétféleképpen teljesíthetik
ĀA program oldalán közzétett kéréseket az adományozók kétféleképpen teljesíthetik
ĀA szakértő szerint, ha ennek most nem sikerül gátat szabni, akkor Nyugat-Európában a normális élet lehetősége el fog veszni
ĀPár héten belül megjelennek majd az első karácsonyi hirdetések és akciók a boltokban
ĀA Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal úgy tervezi, hogy még fél évtizedig ezt fogják csinálni: a városban semmit, a városházán mindent
ĀA kártevők okozta körülmények miatt, idén jóval drágább lesz a dió, mint eddig bármikor
ĀKarácsonyék az ország történetének legnagyobb kampányfinanszírozási botrányát akarják szőnyeg alá söpörni
ĀMilliókért venne utcai zongorákat
ĀA kormány 8,7 milliárd forintot biztosított a budapesti kerületeknek
ĀUkrajna történelmileg január 7-én, a Julián-naptár szerint ünnepelte Krisztus születését
ĀA Fidesz közleményben reagált Varju László szombati kijelentéseire
ĀA Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményben reagált Karácsony Gergely nyilatkozatára
ĀAz EP-képviselő szerint „minden joggal dollárbaloldalként” írható le a baloldali ellenzék Magyarországon
ĀReagált a városvezető
Ā„Budapesten nem erre a színvonalra kéne magunkat pozicionálni”
ĀA Lánchíd hatmilliárdos kormányzati támogatásának feltétele mindvégig ismert volt
ĀA főpolgármester közölte, hogy ott lesz a felvonuláson, és másokat is invitált az eseményre
ĀAz egyik ilyen beteg az 57 éves Chris Reed volt, aki szerint a párja elsírta magát az SMS láttán
ĀMárki-Zay Péter és több ellenzéki politikus civilekkel futna neki az önkormányzati választásoknak
ĀEgy tízéves kislány azzal fordult a hatósághoz, hogy DNS-minták alapján azonosítsák a Télapót
ĀRengeteg meglepetést tartogat Guillermo del Toro új feldolgzása
ĀDe még mielőtt „kirajzanánk” a világűrbe, nem kellene kicsit eltöprengenünk azon, hogy vajon nem volna-e célszerűbb és főként „olcsóbb”, ha nem vernénk szét a saját szülőhelyünket?
ĀA római magyarok templomában Melo Lajos atya celebrál ünnepi szentmisét a magyar közösségnek
ĀA karácsony misztériuma átég a fogyasztói társadalmon, az értelmetlen feleslegen, arra figyelmeztet, ami igazán fontos. Benne van a teljes élet, nincs szüksége semmi másra, mint elfogadásra, szeretetre
ĀKis tudatossággal elkerülhető a karácsony körüli túlevés
ĀNovák Katalin számára ez az első olyan karácsony, amikor köztársasági elnökként is ünnepelhet a családjával
ĀNéhány embernek nem mindennapi meglepetésben volt része Angliában, amikor karácsony előtt kinyitotta a postaládát
ĀKarácsonyi interjú Veres András győri megyéspüspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével
ĀIsmét zsúfolásig megtelt Betlehemben a Születés Temploma melletti katolikus Szent Katalin-templom a karácsonyi éjféli misén – közölte a misét az interneten élőben közvetítő Keresztény Média Központ vasárnap
ĀEgy ember meghalt, miután egy fegyveres férfi lövöldözni kezdett szombat késő este Wallasey Villageben lévő kocsmában, írja a BBC
ĀNem ezekben a napokban, hanem éppen egy évvel ezelőtt írtam le az alábbi sorokat. Azóta sem tudtam szabadulni a történettől, s úgy vélem, azóta sem sok minden változott