„A Fidesz távozása a Néppárt számára a vég kezdete lenne”
ĀA kormány támogatottsága országosan erős, mondta a miniszter
ĀA kormány támogatottsága országosan erős, mondta a miniszter
ĀKarácsony Gergely nem tartja be választási ígéretét
ĀMártha Imre az FKF Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztja mellett egy másik fővárosi céget is irányíthat
ĀKarácsony Gergely szemmel láthatóan szívesen lenne miniszterelnök jelölt
ĀA Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója szerint a balliberális főpolgármester észrevételei megalapozatlanok, indokolatlanul kelt riadalmat a polgárokban
ĀRendhagyó módon, tételesen megválaszolta a főpolgármester levelét az államfő
Ā„Karácsony Gergely olyan főpolgármesterekkel kötött paktumot, akik vele együtt nyíltan hitet tettek a migránsok befogadása és a Soros-féle nyílt társadalom megvalósítása mellett”
ĀA májusi választásokon nem sikerült kijutnia Brüsszelbe a Párbeszéd politikusának, ám Karácsony Gergely a segítségére sietett
ĀSzokatlan politikai esemény zajlott a CEU Nádor utcai épületében
ĀFolytatódik a politikai tisztogatás a fővárosi cégeknél
ĀNem az Országgyűlés lesz az ellenzéki ellenállás fő terepe a következő időszakban – fogalmazott Kunhalmi Ágnes választmányi elnök a szocialisták évzáró sajtótájékoztatóján
ĀA kormány még idén rendeletbe foglalja a főváros atlétikai vb-vel kapcsolatos feltételeit
ĀA szemtanúk szerint más végezte az újraélesztést, nem a sofőr
ĀGyermekkedvezmény és fűtéstámogatás sincs
ĀGothár Péter ügyében nem foglaltak állást, inkább semmitmondó beszédek hangzottak el
ĀSokszor emlegetik az adófizetők szélbe szórt pénzét a baloldalon, most legyünk mi is aggódó állampolgárok
ĀAz MSZP és a DK került ki győztesen az ellenzéki összefogásból
ĀKarácsony Gergelyhez és László Imréhez címezte nyílt levelét a civil szervezet
ĀFontos és szükséges engedélyek hiányoznak, ködös minden a Pesti Hírlap elindulása körül
ĀKarácsony korábban már jelezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a közterület-fenntartó teljesítményét a decemberi első havazásban
ĀA DK-s politikus Orbán Viktortól vár segítséget
ĀTöbbek között Vágó István és Vásárhelyi Mária is fővárosi cégek felügyelőbizottságába ülnek be
ĀBöcskei Balázs is Karácsony fizetési listájára került
ĀBorbély Lénárd szerint kórházstop van a Fővárosi Közgyűlésben - Karácsonyék leszavazták a szuperkórházat
ĀA Karácsony Gergely javaslata nyomán létrejött határozat megtiltja, hogy a fővárosi cégek egy évnél hosszabb időre írjanak alá megállapodást a tulajdonukban, használatukban, vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására
ĀA fenntartható fejlődés bizottságában a főpolgármester kérdéseket kapott arról, hogy mi is az a klímavészhelyzet, a válaszából pedig az derült ki, hogy semmilyen konkrét intézkedési tervük nincs - mutatott rá Böröcz László
ĀÖtből az egyik pontja, hogy a csepeli területen ne valósuljanak meg élsportberuházások
ĀVideóösszeállítás a teljes tagadástól a beismerésig