Évek óta keresett magyar bűnözőket fogtak el Hollandiában
ĀA nőt kábítószer-kereskedelem, a férfit lopás miatt körözték a hatóságok
ĀA nőt kábítószer-kereskedelem, a férfit lopás miatt körözték a hatóságok
ĀA csoport tagjai az új pszichoaktív anyagnak minősülő szert adagonként ezerötszáz forintért árulták
ĀA hatóságok szerint több mint 2,2 tonna kokaint foglaltak le
ĀA vámhivatali igazgató azt mondta: a kokainmaffia óriási nyomást gyakorol a hivatal alkalmazottaira
ĀA bűnözői csoport főként marihuána előállításával és kereskedelmével foglalkozott
ĀAz illegális szereket online értékesítették, majd postán küldték ki
ĀA szöuli rendőrkapitányság közlése szerint a nőt és az őt foglalkoztató droghálózat három másik tagját is elfogták
ĀA főügyészség a vádlottakkal szemben fegyházbüntetést és vagyonelkobzást indítványozott
ĀAz egyik lakásban a drog csomagolása zajlott, az ott talált nőt őrizetbe vették
ĀA szóban forgó kábítószer-mennyiség körülbelül 2,8 millió ember halálát okozhatta volna
ĀA kábítószert egy banánszállítmányba rejtették
ĀA 22 éves malajziai férfit kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények gyanújával letartóztatták
ĀA vádhatóság – bűnösségük beismerése esetén – a házastársakkal szemben tíz-tíz év fegyházbüntetés, míg a többiekkel szemben egy-öt év szabadságvesztés kiszabását kérte
ĀA bűnszervezet tagjait jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével, emellett az irányítót emberölés előkészületével és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolják
ĀA letartóztatásban lévő három embert jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolják
ĀCatherine De Bolle, az Europol vezetője hangsúlyozta, hogy a bűnbandák egyre inkább igyekeznek beszivárogni a logisztikai cégekbe
ĀA Benelux-államok kikötőiből terítik a kábítószereket az egész kontinensen
ĀA rendőrök 13 személyt gyanúsítanak azzal, hogy a külföldről beszerzett kábítószert az ország különböző pontjain árusították
ĀA férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásával gyanúsították meg
ĀA hatóságok júniusig 361 ilyen ügyben intézkedtek
ĀKihallgatásán a gyanúsítás ellen panaszt tett, azt állította, hogy semmit nem követett el
ĀKábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt a nőt és három férfit is bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatásukat
ĀA férfi ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság
ĀAz ügyészség a férfit és a nőt jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolja, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza
ĀKábítószer-kereskedelem vádjával letartóztattak egy amerikai állampolgárt Oroszorszában