Az újraválasztásába kerülhet Trumpnak a börtön elkerülése?
ĀEgyesek szerint vádalkut köthet a volt elnök a börtönbüntetés elkerülésére
ĀEgyesek szerint vádalkut köthet a volt elnök a börtönbüntetés elkerülésére
ĀAlexander Soros már tavaly nyáron kifejtette, hogy szerinte a nyugati országoknak nagyobb támogatásban kéne részesíteniük Ukrajnát
ĀRobert Greenway: Biden nem akadályozza meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson, a Közel-Kelet kampánytéma lesz Amerikában, és Magyarország vehetne izraeli gázt orosz helyett
ĀA biztonsági szolgálatok szóvivője kitart amellett, hogy Moszkvának volt indítéka
ĀA vádemelést nevetségesnek és alaptalannak nevezte
ĀA nem nyilvános irat szerint Joe Biden a pénzért cserébe nyomást gyakorolt az akkori ukrán vezetésre
ĀMegdöbbentő összeállítás jelent meg az amerikai elnökről és 5–10 éves gyerekekről
ĀKorábban Sunak nevének a kiejtésével is meggyűlt a baja
ĀA Fehér Ház „aggódva figyeli” Kijev kísérleteit
ĀAz amerikai elnököt az FBI egyik meg nem nevezett informátorától származó 2020-as feljegyzés alapján vádolják a republikánusok
ĀA biszexuális Betty Who is fellép az esten
ĀTöbb amerikai törvényhozó és szakértő évek óta bírálja a YouTube-ot, a Facebookot és a Twittert
ĀJoe Biden köszönetet mondott Dánia szerepvállalásáért az Ukrajna mellett kiépült nyugati szövetségben
ĀFejtetőn a világ. És mindjárt a legelső embere. Mint egy keljfeljancsi, dől, borul, felsegítik, bár néha önerőből is feláll, s ez igen szép teljesítmény a nyolcvanéves Joe Bidentől
ĀA törvényről heteken át tartó kiélezett tárgyalásokat folytatott a demokraták vezette Fehér Ház és a képviselőház republikánus többsége
ĀEgy arab uralkodót lehet nyilvánosan gyilkosnak nevezni de utána nem túl bölcs dolog energiát koldulni tőle
ĀNagy kérdés, hogy ezek a botladozások vajon már a kampányshow részei?
ĀA washingtoni Képviselőház elfogadta az államadósság-korlát emeléséről szóló törvényt
ĀTara Reade Moszkvában azt nyilatkozta: biztonságban érzi magát az országban, és maradni akar
ĀA NATO kibővítése melletti érvek közül kezdjük a legképmutatóbbal, amelyre mind Helms, mind Biden hivatkozott, arra, hogy a Nyugat Jaltában elárulta a közép-európai országokat
ĀAmennyiben a Szenátus jóváhagyja a jelölést, C. Q. Brown a hadsereg vezérkari főnökeként 30 év után az első afroamerikai főtiszt lesz
ĀJoe Biden és Jun Szok Jon az áprilisi csúcstalálkozóján közös kiképzésekről is megállapodott
ĀA megosztottság fennmaradása „nem lenne jó sem az Egyesült Államoknak, sem nekünk”
ĀLőszert, tüzérséget és páncélozott járműveket tartalmaz a megállapodás
ĀNincs előrelépés az amerikai államadósság-vitában, fizetésképtelenség fenyegeti Washingtont
ĀJoe Biden kijelentése arra utalhat, Washington mégis küld vadászgépeket Ukrajnának
ĀAz amerikai elnök szerint a fagyos amerikai–kínai kapcsolatokban nagyon hamar olvadás következhet be