Rosszabbik
ĀNéhány, valóban figyelemreméltó ifjú tehetség túl gyorsan és túl egyöntetűen, túl hamar és túlságosan nyom nélkül tűnt el soraikból
ĀNéhány, valóban figyelemreméltó ifjú tehetség túl gyorsan és túl egyöntetűen, túl hamar és túlságosan nyom nélkül tűnt el soraikból
ĀMintha a teljes ellenzék hitelválságban szenvedne. Mint annak idején, amikor az SZDSZ átállt, befeküdt az MSZP ágyába, a Jobbiknak éppen azzal a DK-val van furcsa liezonja, amelynek elnöke miatt jött létre
ĀAz egykori nemzeti radikális párt nem csupán szövetségeseket, illetve ideológiát, hanem gazdát is váltott. Az orosz csatornáról az amerikaira kapcsolt
ĀA fideszes európai parlamenti képviselő úgy véli, innentől kezdve nem kérdés, hogy „nettó provokációról” volt szó
ĀEgy egész országot nemzetbiztonsági kockázatnak nevezett
ĀShea Bradley-Farrell érthetetlennek tartja, hogyan mutatkozhatott az amerikai diplomácia vezetője a zsidózó Gyöngyösi Mártonnal
ĀMások mellett együtt vacsorázott a Mazsihisz vezetőjével, Heisler Andrással, valamint az SZFE és más baloldali tüntetések egyik ismert szereplőjével, Nagy Ervin színművésszel
ĀKorábban még csak névváltoztatásról volt szó
ĀEgy, a Magyar Narancs részvételével tartott háttérbeszélgetésen jelentette be Gyöngyösi Márton: 2024-től nem Jobbik lesz a pártjuk neve
ĀAz ellenzéki pártok egykori összefogásának támogatása tovább apadt a Társadalomkutató felmérése szerint
ĀNevet változtatott az ellenzéki párt a budapesti kongresszusán
ĀJászberény a baloldalon egyébként legfeljebb annak reprezentálására szolgálhat, hogy egy fecske nem csinál nyarat
ĀGyöngyösi Márton nem tudott új impulzust adni a szervezetnek, valójában vezetőként már elbukott. Gyurcsány Ferenc pedig jelezte, hogy nincs szükségük az egykori nemzeti radikális pártra
ĀAnyagi oka is lehetett, hogy a volt Jobbik-elnök alakulatát egyesületként jegyeztették be
ĀBejegyezte a bíróság a Jobbik volt elnökének mozgalmát
ĀStummer János, a Nemzetbiztonsági Bizottság volt elnöke és a Jobbik volt alelnöke belép a Momentumba
ĀA volt jobbikos politikus azt ígérte, minden alkalmat megragad arra, hogy felszólaljon a parlamentben – nem jött össze
ĀA baloldali összefogás támogatásával megválasztott Budai Lóránt évek óta nem hozta nyilvánosságra a vagyonnyilatkozatát
ĀFrázispuffogtatás, Orbánozás, Putyinozás – ennyiből állt az ellenzéki vezetők megemlékezése
ĀMost itt állunk, és szájtátva nézzük, hogy az ünnepel, akinek a nagyapja elárulta az 1956-os forradalmat és szabadságharcot, részt vett a megtorlásban, majd a gyilkosságokra épülő Kádár-rendszer haszonélvezője lett
ĀA Jobbik a tanártüntetések tiszteletben tartását kéri a DK-tól
ĀA szexuális terror ügyében még zajlanak a tanúkihallgatások
ĀMiért akarja egy politikus az íróasztalnál ülve megfejteni a hazai pártrendszer változásainak dinamikáját, miért érzi feladatának kiókumlálni a trendeket?
ĀGyöngyösi kezdeményezése túl általános szövege alapján előre nem látható és meglehetősen bizonytalan
ĀAz Apró-villában nem hiába készült hónapokig a Gyurcsány-család, felkészültek rá, hogyha jön a baj, ők itt lesznek, készen állnak arra, hogy megmentsenek bennünket
ĀFricska. Ha azt mondom, hogy általában kiválóan elvagyok anélkül, hogy Gyurcsány Ferenccel személyesen találkozzam, akkor ezzel még nagyon finoman fogalmaztam. Ez az eset most kivétel
ĀAmit Jakab éveken keresztül mondott saját pártjáról, hogy közösségükben a népért dolgozó önzetlen emberek vannak, az hatalmas kamu volt – jelentette ki a párt egykori alelnöke
ĀJakab Péter a történelmi kudarccal végződött választások után minden létező taktikai, politikai és emberi hibát elkövetett, amit egy vesztes párt elnöke elkövethet
ĀAz elmúlt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik