Stoltenberg: A NATO szorosan figyeli Prigozsin mozgását
ĀA Wagner-csoport erőinek mozgását is monitorozza a szervezet
Az Egyesült Államok üdvözli Jens Stoltenberg NATO-főtitkári mandátumának meghosszabbítását
ĀA dokumentum méltatja a főtitkár vezetői képességeit, tapasztalatát és ítélőképességét, amit az európai biztonságot a második világháború óta ért legjelentősebb kihívás idején mutatott
Még egy évig a NATO főtitkára marad Jens Stoltenberg
Ā„Megtiszteltetés számomra a 31 tagországot számláló katonai szövetség állam-, illetve kormányfőinek döntése”
Továbbra is Stoltenberg marad a NATO élén
ĀA szövetség vilniusi csúcstalálkozóján jelenthetik meg a főtitkár mandátumának meghosszabbítását
Jens Stoltenberg: Az Ukrajna elleni háború elmélyítette a megosztottságot Oroszországban
ĀA Wagner orosz katonai magánvállalat június 24-i lázadásának elfojtása megmutatta, hogy Ukrajna szövetségesei továbbra sem becsülhetik alá Oroszországot, továbbra is támogatniuk kell Kijevet
Jens Stoltenberg: Ukrajna nem kap meghívást a NATO-ba a vilniusi csúcson
ĀUgyanakkor „a NATO kapui nyitva állnak”
NATO-főtitkár: A szövetség ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt
ĀHangsúlyozta, a tagságról maga Ukrajna fog dönteni, és Oroszországnak nem lesz lehetősége ezt megakadályozni
Stoltenberg: Elkezdődött az ukránok kiképzése az F–16-os vadászgépekre
ĀMég nem született megállapodás az új vadászgépek Ukrajnába történő szállításáról.
Stoltenberg: Látom a siker első jeleit az ukrán fegyveres erők ellentámadásában
ĀA NATO-vezető szerint az orosz csapatokat rosszul irányítják, és rosszul vannak felszerelve
Jens Stoltenberg: Folytatódnak a török–svéd–finn tárgyalások a svéd NATO-csatlakozásról
ĀA NATO-főtitkár Recep Tayyip Erdogan török elnökkel tartott megbeszélését
Kína tiltakozik, amiért a NATO fenyegetésként tekint rá
ĀJens Stoltenberg NATO-főtitkár azzal vádolta Pekinget, hogy fenyegeti a vele szomszédos országokat
A NATO főtitkára részt vesz a török elnök beiktatásán
ĀErdogan 2014-től Törökország államfője, mostani győzelmével harmadik ciklusát kezdheti meg
Svédország NATO-tagságát sürgette a szövetség főtitkára
ĀJens Stoltenberg szerint ez az összes NATO-tagország érdeke
Sokan egy nőt látnának szívesen a NATO élén
ĀMegy az árnyékbokszolás Jens Stoltenberg tisztéért
Jens Stoltenberg: Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden, amíg a háború dúl
ĀUkrajna jelenleg a volt szovjet rendszer és a nyugati világ katonai eszközeit használja, ezért a vilniusi csúcson Stoltenberg szerint a szövetségesek többéves stratégiát fogadnak majd el
Borrell: Megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F–16-os vadászgépek vezetésére
ĀBoris Pistorius csalódott a magyar vétó miatt – Tanácskoznak az uniós védelmi miniszterek
Ukrajna csatlakozhat, miután legyőzte Oroszországot
ĀStoltenberg szerint ebben minden NATO-tag egyetértett
Stoltenberg: A szövetségesek szinte az összes ígért harci járművet átadták Ukrajnának
ĀKétszázharminc harckocsit és 1550 egyéb páncélozott járművet adtak át Kijevnek a szövetségesek
Jens Stoltenberg: Ukrajna jogos helye a NATO-ban van
ĀA katonai szövetség főtitkára megtekintette egy kilőtt orosz páncélos kiállított roncsát a főváros központjában
Meglepetésszerű látogatásra Kijevbe érkezett a NATO főtitkára
ĀA látogatás további programjait nem hozták nyilvánosságra
Stoltenberg: Ukrajna támogatása morális kérdés
ĀPavel: Nincs alternatívája az Ukrajnának nyújtott támogatásnak
Wallace: Ukrajnának nem lesz varázslatos pillanat, amikor Oroszország összeomlik
ĀA NATO-főtitkár is arra figyelmeztetett, hogy konfliktus akár évekig is eltarthat
Japán elítéli az orosz agressziót
ĀJapán külügyminiszter: Sehol sem tűrhető el az ukrajnai orosz agresszióhoz hasonló atrocitás
Jens Stoltenberg: Történelmi nap Finnország NATO-csatlakozása
ĀReményét fejezte ki, hogy a tagállamok jóváhagyásával Svédország is mihamarabb a szövetség tagjává válhat
A NATO-főtitkár reményét fejezte ki, hogy minden tagország ratifikálja Svédország csatlakozását
ĀJens Stoltenberg üdvözölte Norvégia Ukrajnának nyújtott támogatását
A NATO-főtitkár óva intette Kínát attól, hogy fegyvereket szállítson Oroszországnak
ĀStoltenberg szerint Peking egy „illegális háborút támogatna” ezzel