Játékosok is érintettek lehetnek a török fogadási botrányban
ĀAz élvonalbeli klubok megdöbbenéssel reagáltak
NEKA-játékosok a válogatott keretben
ĀA szakmai stáb szerint ezek a sikerek megerősítik az akadémia képzési filozófiáját
Jóképű futballisták, akik megdobogtatják a női szíveket
ĀMegőrülnek a lányok ezért az öt liverpooli focistáért
A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik a következő szezonban
ĀJota és öccse, André Silva július 3-án szenvedett halálos autóbalesetet
Keita is ott van a Ferencváros Plzen elleni keretében
ĀA vezetőedző három helyen változtatott a keretben
Knoester távozik a Ferencvárostól
ĀKnoester összesen 71 mérkőzésen lépett pályára az FTC-ben és egy gólt szerzett
A Bundesligából igazol a brazil csatár Debrecenbe
ĀMaurides Roque Junior kölcsönben érkezett St. Pauli együttesétől a hajdúsági városba
Egy hónapos eltiltás a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapat játékosainak és edzőinek
ĀA Debrecen elleni novemberi találkozón tanúsított magatartás miatt
Botka: Az Anderlecht elleni mérkőzés volt a töréspont
ĀElmondása szerint ott érezte, milyen rossz teljesítményre képes, ha nincs meg a bizalom
Sorjáznak a panaszok az érmek minőségének romlása miatt
ĀMindössze tíz nap alatt az érme már siralmas megjelenést mutatott
Imádkozni indult, de bűnözőnek nézték a Fradi játékosát
ĀAbu Fani ügye a nemzetbiztonsági miniszterig jutott Izraelben
Bondár Anna továbbjutott az első fordulóból
ĀA magyar játékos két szoros játszmában győzte le Hung Ji Cody Vongot
Az FTC leigazolta a szerb bajnokság társgólkirályát
ĀJátékstílusa és a képességei alapján nagyon sokat tud segíteni a csapatnak
Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával
Ā„Június van, az egyik legfontosabb, hogy jégen lehetünk és edzhetünk”
Huszadik az MTK a saját nemzetiségű labdarúgókat foglalkoztató klubok listáján
ĀA játékosok 81 százaléka magyar, a fele saját nevelésű
Máthé Dominik: Kielcében mindig a BL négyes döntője és a győzelem a cél
ĀA hosszú sérülése is közrejátszhatott abban, hogy nem akartak vele szerződést hosszabbítani
Visszavonult a japánok legendás labdarúgója
ĀA Zseni becenévre hallgató középpályás 56-szor szerepelt hazája válogatottjában
Mezey György: A többi válogatottnak nincs Szoboszlai kaliberű játékosa
ĀSzerinte Marco Rossi is látja, hogy az Európa-bajnokságra kicsit át kell alakítani a keretet és a csapatot
