Nehéz üzleti környezetben kell helyt állnia az autóiparnak a Mercedes vezérigazgatója szerint
Ā"Az autógyártás kemény üzlet, most még inkább, mint valaha"
Ā"Az autógyártás kemény üzlet, most még inkább, mint valaha"
ĀA világ legextrémebb elektromos versenyautóit mutatják be a szegedi E Street Parade-on
ĀNagy Bálint szerint nagy hangsúlyt kell helyezni az autóipar innovációjára
ĀSzijjártó Péter: „A járműipar csakis egy globális együttműködés részeként tud sikeres lenni”
ĀMagyar Levente üdvözölte, hogy a kormány 2014 és 2024 között 425 járműgyártással kapcsolatos beruházáshoz nyújtott támogatást
Ā„Mi a globális világkereskedelem mellett állunk ki”
ĀA sanghaji üzemben gyártják a Model 3-at, a járművekre 7,8 százalékos pótvám vonatkozik
ĀNagy Márton elmondta, a kétoldalú kapcsolatok javulására számít az amerikai elnökválasztás után
ĀSzinte biztosan hátrányba kerül a döntéshozóknál
ĀAz államtitkár a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Makro Konferenciáján tartott előadást
ĀA magyar kormány nem ért egyet a büntetővámokkal
ĀA kínai kormányt felszólították, hogy jelezze párbeszédre való hajlandóságát
ĀErős verseny nélkül nincs erős Európai Unió sem – tette hozzá
ĀJoó István hangsúlyozta: tovább kell növelni az akkumulátorok hatótávolságát, és csökkenteni kell az előállítási költségeket
ĀAz év végéig négy-hat kereskedésben kezdik meg a forgalmazást
ĀA tárcavezető hangsúlyozta, hogy Magyarország mindenkivel a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre és partnerségre törekszik
Ā2023-ban globálisan 14 millió elektromos személyautót adtak el
ĀOrszágunk egyre növekvő energiaigényének fedezése kiemelten fontos
ĀA Mercedes-Benz az elektromobilitás és a luxusmodellek térnyeréséről számolt be a magyarországi újautó-piacon
ĀAz autóiparon belül a jövőt az automatizált vezetési és a zöldtechnológiák képviselik
ĀA márka a magyarországi piacon három modell értékesítésével indít
ĀAz Ikarus vezérigazgatója szerint elektromos buszaik kompromisszummentes választást jelentenek bárki számára
ĀA vonatok és a vasutak hoznak fenntarthatóságot és valódi ökológiai átmenetet a miniszter szerint
ĀA vállalat innovációs központjában 8 hónapig tart a kísérlet, amely többféle útfelületen és helyzetben vizsgálja a lehetőségeket
ĀNorvégiában, Svédországban, Dániában és Hollandiában már képviseltetik magukat
ĀTízperces töltés és 1500 kilométeres hatótávolság a japánok célja
ĀA beszámoló szerint a jelentős pozitív változást a legyártott darabszám emelkedése és a tevékenység egészének magasabb nyereségtartalma eredményezte