Egy magyar állampolgár is van a szabadult túszok között
ĀA Hamász szombaton késleltette az elraboltak szabadon bocsátását
ĀA Hamász szombaton késleltette az elraboltak szabadon bocsátását
ĀA fegyverszünet első napján huszonnégy túsz, közöttük tizenhárom izraeli szabadult ki harminckilenc Izrael által bebörtönzött palesztin szabadlábra helyezéséért cserébe
ĀA londoni rendőrség szombat esti tájékoztatása szerint a tüntetők közül hat embert vettek őrizetbe
ĀSzijjártó Péter: Csak akkor tudnak a magyar túszokról információval szolgálni, amikor az semmilyen módon nem fenyegeti a biztonságukat
ĀAz amerikai elnök úgy véli, túl eredményes volt a közel-keleti béketeremtésben
ĀA BBC rafinált módon állt ki a Hamász mellett, amit az is segített, hogy a brit politika is kétértelmű a mostani közel-keleti konfliktus esetében
ĀEgyelőre nem világos, hogy ki a felelőse a rakéták kilövésének
ĀAz izraeli szervezők jelezték, tudomásul veszik a döntést, és megértik, hogy a jelenlegi körülmények nem teszik lehetővé a vb megtartását
ĀÖt kórházat jelöltek ki a majdnem ötven napos fogság után kiszabaduló túszok fogadására
ĀA kínai kormány európai ügyekért felelős különleges képviselője szerint a fenntartható fejlődés biztosítása a globális problémák megoldásának kulcsa
ĀIzrael azt is követeli, hogy a Vöröskereszt a Gázai övezetben meglátogathassa azokat az izraeli túszokat, akiket nem engednek el az első csoportban
ĀAz 1946-ban alapított Beeri kibucot annak idején Berl Kacnelzon munkás-cionista íróról nevezték el
ĀAz első napon szabadulók névsorát a 13-as kereskedelmi tv jelentése szerint már átadták Izraelnek
ĀAz izraeli nemzetbiztonsági tanács elnöke jelentette be, hogy péntek előtt nem kezdik meg az elraboltak szabadon bocsátását, de hozzátette, hogy a felek között folyamatos és előmutató a kapcsolattartás
ĀPeking a konfliktus kezdete óta erőfeszítéseket tesz az ellenségeskedés megállításáért, a civilek védelméért
ĀA testület üdvözölte Izrael és a Hamász megállapodását és több tagállam felszólította Moszkvát, hogy vonuljon ki Ukrajnából
ĀA WHO-nak dolgozó nő szüleinek a tengerparti övezet déli részén lévő házát érte találat
ĀA tűzszünet csütörtök reggel lép életbe, és addig azonban az izraeli erők tovább tevékenykednek a Gázai övezet területén
ĀA főképviselő kijelentette, Izraelnek nemcsak erkölcsi, hanem jogi kötelezettségei is vannak a Hamász iszlamista terrorszervezet elleni háború során
ĀAmirabdollahián szerdán körútja első állomására, Libanonba utazik
ĀErdoğan szerint az iszlám világnak „egyetlen ökölként” kell az asztalra csapnia Gázával kapcsolatban
ĀAz Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta, osztozik mindazon családok örömében, amelyek tagjai hamarosan újra megölelhetik szeretteiket
ĀA jelentés szerint ötven, Gázában fogva tartott izraeli szabadon engedéséért Izrael 150 palesztin nőt és gyermeket helyez szabadlábra
ĀAz elnök elismerte, hogy elfordult a világ figyelme az orosz–ukrán háborúról
ĀMoszkva üdvözölte a humanitárius szünetről szóló megállapodást – Biden elégedett a tűzszüneti megállapodással – Az Egyesült Államok arra is számít, hogy teljes fegyvernyugvás lesz Izrael és a Hezbollah között is
ĀA négynapos tűzszünet kezdő időpontját még nem jelentették be – A fegyvernyugvás mellett 150 palesztin foglyot enged szabadon Izrael
ĀA testület elnöke, Ursula von der Leyen elmonta, jelenleg a palesztinoknak nyújtott jövőbeli támogatásunk kialakításán dolgozunk
ĀA szervezet szóvivője szerint az es-Sifá után az Indonéz és az al-Ahli Kórház is kérte evakuálását
ĀAz orosz államfő szerint humanitárius szünetek szükségesek a túszok kiszabadítására és a civilek evakuálására