Drónhiány akadályozhatja meg az atomhatalmak csatáját
ĀHiába a sok nukleáris töltet, ha nincs elég UAV
Terrorizmussal vádolt újabb menedékkérő Hollandiában
ĀA közösségi médiában végzett tevékenysége buktatta le
Vádat emeltek a solingeni halálos késelés gyanúsítottja ellen
ĀA szír férfit – többek között – három gyilkossággal vádolják
Több év börtönt kapott két iszlamista merénylettervező
ĀA svéd parlamentet akarták megtámadni
A római imám ellenzi az illegális bevándorlást
ĀAz európai merényletek a kudarcos integráció fényében
Fütty és fújolás fogadta Scholzot Magdeburgban
ĀRárúgta megint a valóság az ajtót a németekre
Súlyos büntetéseket szabott ki a bíróság a lefejezéssel megölt francia tanár elleni gyilkosság vádlottjaira
ĀA 47 éves Samuel Patyt egy 18 éves csecsen iszlamista 2020. október 16-án először megkéselte, majd levágta a fejét a nyílt utcán
Franciaországban őrizetbe vettek három iszlamistát
ĀA fiatalok a dzsihadista eszmék hatása alá kerültek
Kiderült, ki áll a Donald Trump elleni merényletre adott megbízás mögött
ĀA bírósági dokumentum szerint a férfi október 7-én már arra kapott utasítást, hogy készítsen pontos tervet a merénylet végrehajtásáról
Belehalt sérüléseibe a megkéselt rendőr
ĀA merénylet pénteken történt Mannheim központjában, a Pax Europa polgári mozgalom találkozóján
Iszlamista merénylet meghiúsításáról számoltak be a francia hatóságok
ĀEz az első meghiúsított támadás, amelyet a párizsi olimpiai játékok ellen terveztek
Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást
ĀAz orosz elnököt az érdekli, hogy kik voltak a megrendelők
Ők az igazi élőhalottak
ĀHalotti lepelben, de élve viszik a temetőbe a jelölteket, a kérdés: elmebeteg-e egy öngyilkos merénylő?
Semmit sem bánt meg a duisburgi késes támadó
ĀA férfi a bírósági tárgyaláson jelezte, további támadásokra is készült
Hamász-terroristákat fogtak el Németországban
ĀA három férfi egy rotterdami társuk segítségével zsidó intézmények ellen készült terrortámadásokat végrehajtani a hatóságok szerint
Két iszlamistát gyanúsítanak a hétvégi Fülöp-szigeteki merénylettel
ĀA vasárnapi merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett
Párizs 2024 – Nincs B tervük a szervezőknek a párizsi megnyitóra
ĀA szombati iszlamista merénylet éppen azon a területen történt, ahol a jövő évi ötkarikás játékok megnyitóját is tervezik
Fokozott terrorveszély Németországban
ĀA berlini belügy szerint az iszlamista szervezetek, illetve magányos iszlamista merénylők folyamatosan komoly veszélyt jelentenek
Benyújtotta lemondását a belga igazságügyi miniszter a brüsszeli támadás miatt
ĀTunézia korábban kérte a merénylő kiadatását, de a belga hatóságok ezt elmulasztották feldolgozni
A legmagasabb szintű terrorkészültséget vezette be Franciaország
ĀA késes merényletre reagáltak a hatóságok
Az Iszlám Állam vállalta magára a szíriai szentélynél elkövetett robbantást
ĀA pokolgépet egy taxiban helyezték el
Iszlamista merényletre készülő iráni férfit tartóztattak le
ĀTerrorellenes nyomozók vették őrizetbe a 32 éves férfit Castrop-Rauxel városban, Észak-Rajna–Vesztfália tartományban, Németországban
Több mint 600 dzsihadistát tartanak nyilván Belgiumban
ĀFolytatódik a brüsszeli terrortámadások pere
„Biden elveszítette az amerikai emberek bizalmát”
ĀEljön a számonkérés napja - fogalmazott Kevin McCarthy, az amerikai törvényhozás alsóházának republikánus vezetője
Három gyanúsítottat elengedtek, hárman továbbra is őrizetben
ĀFeltételezhetően közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez