Hölvényi: Az Iszlám Állam támadása mérföldkövet jelentett
Ā„Az Európát megosztó ügyek rendezésébe be kell vonni a vallási vezetőket”
ENSZ-bázist rohantak le a dzsihadisták Nigériában, ostrom alá vették a bunkert
ĀÚton a felmentősereg
Betiltottak egy iszlamista csoportot Németországban
ĀA magányos elkövetők továbbra is fenyegetést jelentenek a társadalomra
Dzsihadista hitszónokot ítéltek el Németországban
ĀAz iraki férfi toborzóhálózata fiatal muszlimokat radikalizált, akiket ideológiai és nyelvi képzésben részesítettek, valamint megszervezték kiutazásukat a Közel-Keletre
Trump öröksége a Közel-Keleten
ĀAz előző amerikai elnök idején meghatározó politikai döntések születtek a térségben, ám a demokrata Biden-adminisztráció több lépést is visszafordíthat
Dzsihadista támadás gyanúja miatt nyomoznak egy késelés kapcsán a svájci hatóságok
ĀEgy luganói áruházban két embert sebesített meg az elkövető, aki nyomozók szerint az Iszlám Állam szimpatizánsa
Európát is fenyegeti az afrikai terrorizmus
ĀA Száhel-övezet tömeges migrációhoz is vezető instabilitása jelentheti a közeljövőben az egyik legnagyobb veszélyt kontinensünk biztonságára
Szíriai menekülttáborokban élő gyermekek között terjed az Iszlám Állam ideológiája
ĀA terroristák következő generációja
Iszlamista terrorcselekmény akadályoztak meg Oroszországban
ĀAz Iszlám Állam egyik követője robbantásos merényletet akart elkövetni
Ismét erőre kaphat az Iszlám Állam a Közel-Keleten
ĀKevesebb menedékkérelmet adtak be Európában
Elkaptak egy terrortámadásra készülő dzsihadistát Barcelonában
ĀAz Iszlám Államot nyíltan támogató férfi célpontokat keresett a katalán fővárosban, hogy merényletet hajtson végre
Őrizetbe vettek egy merényletekre készülő terroristát
ĀA libanoni férfi kapcsolatban állt az Iszlám Állam terrorszervezettel, lengyel és nyugat-európai célpontokra támadt volna
Afganisztáni merénylettel üzent az ISIS
ĀA szikh vallási kisebbség egyik szentélyére támadtak a dzsihadista terroristák Kabulban – Huszonöten meghaltak, rengetegen megsebesültek
Harcra buzdít az Iszlám Állam
ĀMigrációkutató Intézet: A terrorszervezet kihasználná a Nyugaton a járvány miatt eluralkodó káoszt és félelmet
„Az Iszlám Állam kihasználná a Nyugaton eluralkodó káoszt és félelmet”
ĀMigrációkutató Intézet: A külső határok védelme közegészségügyi és járványügyi színezetet is kapott
Reneszánszát éli a kereszténység a kurdok körében
ĀAz iszlamista fegyveresek rémtettei a keresztény vallás felé fordították szenvedő kurdokat
Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni késelést
ĀA szervezet elárulta a két ember halálával járó támadás okait
Száznál is több feltételezett hazatérő dzsihadista ellen folyik eljárás
ĀKorábbi kormányzati adatok szerint az utóbbi években mintegy 1050 személy távozott Németországból Szíriába vagy Irakba
Rajtaütöttek az Iszlám Állam propagandagépezetén
ĀMintegy 26 ezer felhasználói fiókot és honlapot töröltek a világhálóról
Pentagon: A török offenzíva a dzsihadistákat segítette
ĀAz Iszlám Állam kihasználta az amerikai csapatok kivonulását és megerősítette kapacitásait - állapítja meg egy belső jelentés
Ankara hazatoloncolt nyolc külföldi dzsihadistát
ĀHét német terroristát Berlinbe, egy britet Londonba küldtek a török hatóságok
Németország és Hollandia visszafogadja az Ankara által kitoloncolt dzsihadistákat
ĀNem vagyunk mi szálloda vagy vendégház senki terroristája számára - fogalmazott a török belügyminiszter
Tagadja bűnösségét Hasszán F.
ĀA vádirat szerint a férfi az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt és legalább 25 ember haláláért felelős + GALÉRIA