Légvédelmi radart ért az izraeli válaszcsapás
ĀA támadást követően iráni tisztviselők többször is tagadták, hogy a bármilyen kár keletkezett volna
Az iráni elnök kiállt a kötelező fejkendőviselésre vonatkozó szabályok szigorításáért
ĀA tüntetések óta egyre több iráni nő tér el a kötelező öltözködési szabályoktól
A perzsák nemzeti büszkesége
ĀIrán legfőbb vezetője: Teherán megmutatta erejét Izraellel szemben
Úgy tűnik, Izrael és Irán is lecsillapodott – egyelőre
ĀErdogan a Hamász vezetőjét fogadta, és folytatja Gáza és a palesztinok támogatását
Az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felgyorsítását szorgalmazta a G7
ĀA külügyminiszterek azt is megállapították, hogy a sok globális válság közelebb hozza egymáshoz a vezető demokráciákat
Szergej Lavrov: Átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt
ĀIsmételten kifejezte Oroszország az iránti készségét, hogy tárgyaljon Ukrajnával
Az iráni elnök nem köti Izraelhez az Iszfahán melletti hajnali robbanásokat
ĀA helyi légvédelem működésbe lépett, és drónokat semmisített meg
Újra fellángolhat az olajárrobbanástól történő félelem
ĀBeláthatatlan következményei lehetnek a Hormuzi-szoros lezárásának Hortay Olivér szerint
Iránról egyeztetett az amerikai és az izraeli védelmi miniszter
ĀA palesztin lakosságú Gázai övezetbe szánt segélyekkel kapcsolatos kérdéseket is megtárgyalták
Iráni tisztviselő: A légvédelem működésbe lépése robbanásokat okozott Iránban
ĀRakétatámadás nem érte az országot
Irán viszonválasszal fenyegette meg Izraelt az ENSZ-ben
ĀA világszervezet főtitkára maximális önmérsékletet sürgetett az érintettektől.
Szankciókkal sújtják Iránt az Izrael elleni támadás miatt
ĀA brit és az amerikai kormány közösen dolgozta ki az intézkedéscsomagot
Irán fenyegetőzik
ĀTeherán felülvizsgálhatja nukleáris doktrínáját az izraeli fenyegetések miatt
Charles Michel: Légvédelmi eszközök átadásával kell erősíteni Ukrajna védelmét
ĀAz EU-csúcs eredményeiről számolt be az Európai Tanács elnöke
Izraeli diplomata iráni katonai létesítmények elleni csapásokra figyelmeztetett
ĀRon Prosor hangsúlyozta: Izraelnek választ kell adnia a történtekre
A német külügyminiszter önmérsékletre intette a közel-keleti válság szereplőit
ĀBaerbock hangsúlyozta, hogy Izrael szövetségesei kiállnak mellette, amikor arra szükség van
Putyin az iráni elnökkel egyeztetett
ĀA két politikus szerint a közel-keleti válság oka a palesztin–izraeli konfliktus megoldatlansága
Amerikai védelmi miniszter: Izraelt támogatjuk az iráni drón- és rakétatámadás után
ĀA Közel-Kelet stabilitásának fontosságára figyelmeztetett Lloyd Austin
Fehér Ház: Kitaláció az iráni figyelmeztetés
ĀA perzsa állam nem küldött figyelmeztetést az Egyesült Államoknak az Izrael elleni katonai akció időkeretéről vagy lehetséges célpontjairól
Elszabadulhatnak az üzemanyagárak
ĀBrutális hatásuk lehet a közel-keleti harcoknak a benzinárakra
Csehország világháborút csinálna az ukrán háborúból
ĀUkrajnát is úgy kell védelmezni cseh politikusok szerint, mint Izraelt