Járvány előtti szint alatt az albérletárak
ĀTavaly januárban mélyponton voltak az átlagos bérleti díjak, majd kisebb-nagyobb ütemben, hónapról hónapra nőttek. A fővárosban visszafogottabb volt a lakbéremelkedés
ĀTavaly januárban mélyponton voltak az átlagos bérleti díjak, majd kisebb-nagyobb ütemben, hónapról hónapra nőttek. A fővárosban visszafogottabb volt a lakbéremelkedés
ĀFidesz-KDNP: Revans az V. és VII. kerület ingatlanügyeit vizsgáló bizottság felállítása
ĀAz alacsonyabb jövedelműek hitelképessége a januártól magasabb minimálbér és garantált bérminimum miatt javulhat
ĀMár nemcsak a nagyvárosokban és Budapesten összpontosul a lakáspiaci kereslet és kínálat, ez a drágulást is fékezi – derült ki az Ingatlan.com gyűjtéséből
ĀA pandémia előtt a legtöbben a saját otthonukat, lakásukat nem tekintették a teljes életük elsődleges terének, kevésbé volt szükség tanuló- és dolgozófunkcióra
ĀA módosítások sokak számára könnyíthetik a kedvezmények igénylését és felhasználását, valamint kibővítik a jogosultak körét
ĀÉv végéig lehet élni az életminőséget javító állami kedvezménnyel, az ingatlanpiac is igazolja, hogy a jobb állapotú lakóhelyek keresettebbek
ĀA csok népszerűségét jelentősen növelte a támogatással együtt igénybe vehető illetékmentesség, ami komoly megtakarítást hozott az érintett családoknak
ĀIdén, hasonlóan a tavalyi forgatókönyvhöz, az év első felében erőteljes bővülés várható az ingatlanvásárlási forgalomban, azt követően a tempó visszafogottabb lehet
ĀA legolcsóbb eladott, illetve legalacsonyabb áron kínált ház egyaránt Békés megyében található
ĀLakáspiaci aktivitás
ĀA babavárót jellemzően lakásvásárlásra, -bővítésre, -felújításra veszik igénybe az ügyfelek, de sokan önerőként, induló tőkeként használják fel, és más termékekkel is kombinálják
ĀA szabályok szerint négy adósa is lehet a kedvezményes kölcsönnek, az igénylő tulajdonosok egyikének legalább tíz évig az adott ingatlanban kell élnie
ĀA KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országos szinten 1,1 százalékkal nőttek a bérleti díjak novemberben az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest
ĀAz áremelkedés ellenére nőtt a kereslet, az adásvételek száma meghaladta a tavalyelőttit
ĀJavuló hitelképesség
ĀA tavalyi, pandémiás év után idén jobb évet zár a szektor a jelentős beszerzési problémák, csúszások és az évek óta tartó, erőteljes bérinfláció folytatódása ellenére is
ĀKarácsony Gergely egymillió forintot ajánlott fel azoknak, akik bármilyen korrupciót lelepleznek a Városházán
ĀAz energiahatékony új lakások vásárlására vagy építésére elérhető kedvező kamatozású NHP Zöld Otthon Hitel tovább pezsdítheti az ingatlanpiacot
ĀA parkolási lehetőségek korlátozásának hatása nehezen számszerűsíthető, azonban több folyamatot is elindíthat az ingatlanpiacon
ĀA magyar befektetők egyre hangsúlyosabban vannak jelen a régió országaiban, elsősorban Lengyelországban
ĀTovábbi bizonyítékok láttak napvilágot a Jobbik elnökének gyanús lakásügyeivel kapcsolatban
ĀA fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt újabb fővárosi ingatlan értékesítése miatt tett feljelentést + VIDEÓ
ĀAmeddig a lakáspiac lendülete kitart, és az állami támogatások is rendelkezésre állnak, országszerte számítani lehet az egykori ipari területek hasznosítására
ĀAz ingatlanok drágulása nem tudta az építőanyagár-emelkedést lekövetni, több létesítményt még a szigorúbb energetikai követelmények életbe lépése előtt átadtak, átadnak