Ismét elérhető a vidéki otthonfelújítási támogatás
ĀA tájékoztatás szerint a hozzájárulás vissza nem térítendő
ĀA tájékoztatás szerint a hozzájárulás vissza nem térítendő
ĀAz ingatlanfejlesztők, kivitelezők, tervezők rendkívül aktívak voltak
ĀEgy vevő „álmai otthonáért” 440 millió forintot fizetett az északnyugati szektorban
ĀIdén a használt, fővárosi ingatlanok átlagos négyzetméterára 903 ezer forintra emelkedett
ĀA változás részben szezonális hatásokkal magyarázható
ĀBudapesten 2023-ban 14,2 millió vendégéjszakát regisztráltak
ĀA 2023-as árszinthez mérten átlagosan hat százalékkal, 628 ezer forintra emelkedett az ingatlanok négyzetméteréért fizetett összeg
ĀA legjobb mutató Miskolcot jellemzi, ahol az átlagos bérleti díj súrolja a havi törlesztőrészlet összegét
ĀA szén-monoxid-mérgezést kerülhetjük el az ingyenes szolgáltatással
ĀA hitelt igénylők aránya 29,2 százalék volt
ĀA ház feltűnt az ingatlanpiacon
ĀNőtt a hosszabb megtakarítási időt választók aránya
ĀAz épületegyüttest két kategóriában is első díjjal jutalmazták
ĀAz év eddigi legerősebb hónapját zárta a szektor
ĀAz Országgyűlés napirendjén az ingatlan-nyilvántartással, az anyakönyvezéssel és a honvédek jogállásával összefüggő javaslatok is szerepelnek
ĀAz ingatlant hosszú éveken át III. Károly király használta
ĀEladásukhoz átlagosan 70-90 napra volt szükség
ĀA Netrisken történt kötésekből ítélve csaknem 35 ezer forint az átlag, de az éves díj nagyban függ a lakóingatlanok méretétől
ĀA vármegyeszékhelyek közül, az első két hónap tranzakciói alapján Békéscsabán kapható 30 millió forintból a legnagyobb alapterületű ingatlan
ĀA fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet
ĀA gyereket tervező párok számára 2024. január 1-jétől nyílt meg a lehetőség, hogy igényeljék a lakásvásárlásra felhasználható hitelkonstrukciót
ĀA kormányzat igyekszik élénkíteni a keresletet
ĀA februári lakbérek éves összevetésben országosan 11,6, Budapesten 11,3 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál 100, illetve 90 százalékkal emelkedtek
ĀAz év végi csok boom elsősorban a használt lakásokra kötött szerződéseknek köszönhető